Nyerni kéne Athénban


Görögország2.50  döntetlen3.10  Magyarország3.15

Egészen elképesztő, ami a görög válogatottal történt. A brazíliai vb-n, ha nem is számítottak komoly tényezőnek, de azért a csoportjukból továbbjutottak (ez például az akkori világbajnoki címvédő spanyoloknak nem jött össze). Aztán egyik pillanatról a másikra összeomlott a görög válogatott – edzőváltások, csapaton belüli feszültségek, stb. – és ez egészen odáig eszkalálódott, hogy Görögország az F csoport utolsó helyén áll és nagy eséllyel ott is végez.

A világbajnokság óta egyszer sem győztek a görögök, még barátságos meccsen sem, nemhogy selejtezőn. A három pontjuk három 0-0-s döntetlennek köszönhető és hát ne feledjük, hogy sikerült azt a bravúrt is elkövetniük, hogy oda-vissza kikaptak a Feröer-szigetektől. Csakúgy, mint a már Eb-résztvevő Észak-Írországtól, előbb Athénban, majd most csütörtökön Belfastban (3-1).

Budapesten ugye 0-0-s döntetlent játszottak még március végén, pedig akkor sem volt már toppon a görög nemzeti tizenegy. Egyébként tétmeccsen borzasztó régen tudtuk őket megverni; utoljára egy 1987-es Eb-selejtezőn jött ez össze, a Népstadionban. Ha pedig az idegenbeli mérkőzéseket nézzük, akkor még rosszabb a helyzet: hivatalos tétmeccsen még soha nem nyertünk Görögországban, maximum a döntetlenig jutottunk el (utoljára egy ’92-es vb selejtezőn sikerült pontot rabolnunk egy 0-0 után).

Most úgy tűnik, hogy soha jobb alkalmunk nem lesz győzni a görögöknél, hiszen igen-igen nagy problémák vannak náluk, a meccs előtti sajtótájékoztató is üvöltözésbe fulladt (Toroszidisz kapott össze az újságírókkal). Plusz a hírek szerint radikális változás várható majd mind a kezdőben, mind pedig a taktikában, magyarul jelenleg elég nagy káosz van az ellenfélnél és ezt ki kellene használni.

Mert ugyan a harmadik helyünk már biztos a csoportban, de ha a románok elhasalnak Feröeren és mi meg nyernénk Athénban, akkor még a csoport második helyére is feljöhetünk, ami egyenes ági kijutást jelent. Persze ott van még a „legjobb harmadik”, mint lehetőség, de ahhoz is más eredménynek szerencsés alakulása kell.

Az lenne a legjobb hát, ha jó iparos módjára lehoznánk ezt a találkozót, mondjuk egy 0-1-el, és akkor tiszta lehet a fiúk lelkiismerete. Ez persze nem lesz könnyű, főleg akkor, ha úgy kezdünk, mint a Feröer elleni meccs első félidejében...

A csütörtöki mérkőzés után szinte az is borítékolható, hogy Storck nem fog három csatárral kezdeni idegenben – mondjuk a német mester „gólra törő játékot” ígért a sajtótájékoztatón, de ez az ő olvasatában simán jelentheti azt, hogy egy csatárral próbálkozunk majd az elején.

Mindenesetre eddig az összes idegenbeli meccsünkön szereztünk egy gólt és amilyen jó formában lévő támadóink vannak, ez simán összejöhet megint.

Tipp: Gólok 1,5 alatt @ 2.50

Eredmény tipp: Görögország-Magyarország 0-1 @ 8.50

Gólszerző tipp: Böde gól @ 3.85