Minden, amit a közelmúlt magyar-norvég párharcairól tudnod kell


A norvég válogatottal eddig összesen tizenhét hivatalos mérkőzést játszott a magyar nemzeti tizenegy. Nem túl meglepő módon az örökmérleg nekünk kedvez: hét magyar győzelem mellett öt döntetlen és ugyanennyi norvég siker született. Persze különösebben az sem lephet meg senkit, hogy a magyar győzelmek nem mostanában történtek, hanem jóval régebben.

Utoljára 1981. október 31-én tudtuk legyőzni Norvégiát és nem mellesleg az a siker vb részvételt ért akkor. Azóta kilenc alkalommal találkoztunk velük (három barátságos meccs, négy Eb-selejtező és két világbajnoki selejtező) és a legjobb eredményünk a maximum döntetlen volt ellenük.

Nézzük hát, mi történt a közelmúlt magyar-norvég meccsein!

1981. május 20. Norvégia-Magyarország 1-2 (vb selejtező)
Legutóbbi idegenbeli sikerünknek Norvégia ellen már 34 éve, a szövetségi kapitány Mészöly Kálmán volt. A mérkőzésen a norvégok szerezték meg a vezetést, de aztán jött Kiss László és kevesebb, mint három perc alatt két parádés góllal fordított.


1981. október 31. Magyarország-Norvégia 4-1 (vb selejtező)
Mint az följebb már szóba került, utoljára ekkor győztük le Norvégiát. A kispadon még mindig Mészöly Kálmán ült és igen, ez volt az a mérkőzés, ahol Imre nem tudott váltani, a Lunddal továbbra is ment a izé, és még sorolhatnánk napestig az azóta szállóigévé vált mondatokat.

A mérkőzés egyébként Bálint László gigantikus szabadrúgás góljával kezdődött, majd még az első félidő derekán Tom Lund egyenlített, szintén egy bődületes gólt szerezve szabadrúgásból. A második félidőben viszont Kiss Laci duplájával, illetve Fazekas László góljával megnyertük a meccset és mehettünk a vb-re.

Ezt követően zsinórban négyszer játszottunk 0-0-s döntetlent Norvégiával: előbb két barátságos meccsen (1984 és 1986) majd Eb-selejtezőn (1990 és 1991). Ezután következett egy olyan szakasza ennek a párharcnak, amely nem sok örömöt okozott a magyar szurkolóknak.


1996. október 9. Norvégia-Magyarország 3-0 (vb selejtező)
Ez volt a magyar válogatottnak az a korszaka, amikor rendre az utolsó tíz percben mentek el a meccsek. Ezen a mérkőzésen is egészen a 83. percig sikerült tartani a 0-0-s eredményt, majd jött Rekdal és hét perc alatt vágott nekünk egy mesterhármast, csakhogy érezzük a törődést. Ekkoriban Csank János ült a kispadon és a selejtezősorozat végén pótselejtezőt játszhattunk a világsztárokkal teletűzdelt Jugoszlávia ellen, ami aztán katasztrófába torkollott. De ezt inkább hagyjuk is most…


1997. június 8. Magyarország-Norvégia 1-1 (vb selejtező)
Az utóbbi évtizedek egyetlen értékelhető eredménye ez volt Norvégiával szemben. A vendégek hiába szerezték meg a vezetést már a 9. percben, az első válogatott meccsét játszó Kovács Zoli bő tíz perc múlva egyenlíteni tudott.


2006. szeptember 2. Magyarország-Norvégia 1-4 (Eb-selejtező)
Már az első félidőben 3-0-ra mentek a norvégok, majd az 54. percben Solskjaer megszerezte a vendégek negyedik gólját is. A végén Gera Zoli szépített tizenegyesből, de ez csak sovány vigasz volt. Ekkor Bozsik Péter volt a szövetségi kapitány, akinek vezetésével pár hónappal később Máltán is kikaptunk.


2007. június 6. Norvégia-Magyarország 4-0 (Eb-selejtező)
A máltai vereséget követően Bozsik távozott, helyét Várhidi Péter vette át. Vele sem sikerült megváltani a világot, egy sima négyest kaptunk Olsóban.


2012. november 14. Magyarország-Norvégia 0-2 (barátságos)
Ugrottunk egy nagyot az időben, ez már a „szerethető válogatott” korszaka. Elképesztően unalmas meccsen, gyakorlatilag különösebb erőlködés nélkül nyertek Budapesten a norvégok, a magyar válogatott részéről egyetlen egy kapura tartó lövést sem regisztrálhattunk a kilencven perc során. Ez volt a legutóbbi mérkőzésünk Norvégia ellen.

Fogadj most a Norvégia-Magyarország pótselejtezőre! Ha az első meccsre legalább 1500 Ft értékben fogadsz, akkor a visszavágóra egy 1500 forintos kockázatmentes fogadást kapsz tőlünk