Európa-bajnokság: Továbbjutási esélyek a negyeddöntőben


Alig telt el két hét a 2016-os kontinenstorna küzdelmeiből, de mindössze hét mérkőzés van már csak hátra az Európa-bajnokságból. A végső győzelemre már csak nyolc csapatnak van esélye, ezért megnéztük, hogy mely nemzetnek milyen esélyei vannak az elődöntőbe kerülni.

ELŐDÖNTŐS REMÉNYEK

Az első negyeddöntő mérkőzést Lengyelország és Portugália között rendezik. Mindkét együttes ugyanazon a napon lépett pályára, és egyikük sem tudta eldönteni a továbbjutás sorsát a rendes játékidőben. A lengyelek csak büntetőpárbajban léptek túl Svájc együttesén, míg Portugáliát Quaresma fejelte tovább a 117. percben Horvátország ellen.

Azok ellenére, hogy mindkét együttes bejutott a legjobb nyolc közé, finoman szólva sem nevezhető a játékuk meggyőzőnek. A portugál nemzeti tizenegy három döntetlent követően csak a csoport harmadik helyét szerezte meg, míg Lengyelország négy meccsen csak három gólt lőtt, és legfeljebb csak egy góllal múlta felül aktuális ellenfelét.

Mindkét együttes sztárcsatára szenved, Ronaldo ugyan két gólt lőtt a magyaroknak, de három meccsen eredménytelen maradt. Ennél is nagyon csalódás Lewandowski játéka, aki ugyan a selejtező gólkirálya lett 13 góllal, de négy találkozón eddig nem talált a kapuba. Szoros mérkőzésen a portugálok tűnnek esélyesebbnek.

Továbbjut: Lengyelország 2.45 – Portugália 1.58

Július 1-én Wales-Belgium mérkőzést rendeznek, amelyet még szívesebben néztünk volna, ha Magyarország lett volna a walesiek ellenfele. A mérkőzés egyértelmű esélyese Belgium, amely magabiztos és gyors játékkal legyőzte Magyarországot.

Wales útja a legjobb nyolc közé nehezebb volt, csak minimális gólkülönbséggel, ráadásul egy öngóllal ejtették ki Észak-Írországot. A csoportjukat megnyerték megelőzve Angliát, amely már az Izland elleni vereségnek köszönhetően nincs versenyben. Kijelenthető, hogy Walesnek most lesz a legnehezebb dolga.

A két csapat jól ismeri egymást, mivel egy selejtezőcsoportban voltak, akkor egy döntetlen mellett egy walesi győzelem született. Ettől függetlenül óriási meglepetés lenne Belgium búcsúja.

Továbbjut: Wales 3.65 – Belgium 1.31

A legjobban várt negyeddöntő minden bizonnyal a Németország-Olaszország összecsapás, amely régi klasszikusnak számít a világeseményeken. Nehéz előre megmondani, hogy melyik együttes fog továbbjutni, mert mindkét válogatott magabiztosan tudta le nyolcaddöntős ellenfelét.

Németország a szlovákok elleni meccsen remekelt, 3-0-ra nyertek. A Nationalelf eddig négy meccsen gólt sem kapott az Európa-bajnokságon.

Az olaszoknak sincs szégyenkeznivalójuk, a halálcsoport első helyén végeztek, majd a címvédő spanyolokat mosták le a pályáról. Négy összecsapáson csak egy gólt kapott Itália, igaz, azt a már tét nélküli meccsen Írország lőtte. A két együttes között óriási taktikai harc és szoros mérkőzés várható, de csak egyikük juthat be a legjobb négy közé.

Továbbjut: Németország 1.57 – Olaszország 2.50

A legegyértelműbb párosításnak a Franciaország-Izland ígérkezik előzetesen a negyeddöntők során. Ezek ellenére Izlandot nem lehet leírni, eddig veretlenek a tornán, és a legjobb 16 között Angliát ejtették ki a rendes játékidőben.

Ugyanilyen eredmény született a Franciaország-Írország meccsen, ahol a házigazda együttes nem zuhant össze attól, hogy az írek megszerezték a vezetést, és megfordították a mérkőzést. A végső tornagyőzelemre még mindig a francia válogatottnak van a legnagyobb esélye, azok ellenére, hogy egy továbbjutás esetén Olaszország vagy Németország jön szembe.

Az izlandi továbbjutásra van a legmagasabb odds a legjobb nyolc között, igaz az Anglia ellen kínált szorzó is a dobogón szerepelt egy körrel ezelőtt.

Továbbjut: Franciaország 1.18 – Izland 5.25