Eb-selejtezők: Dzsudzsák megint beveri?


Finnország2.45  döntetlen3.20  Magyarország3.00

Nem sok olyan hely van a világon, ahová szívesen utazik tétmeccset játszani a magyar válogatott, de Helsinki az pont ilyen. Bár valószínűleg nem sok futballszerető magyar embert kell erre emlékeztetni, de a legutóbbi két alkalommal nagyszerű eredményeket értünk a finn fővárosban.

Hogyan lehetne elfelejteni 1997 őszét, amikor az utolsó pillanatokban, egy szöglet utáni kavarodást követően a világ egyik legkomikusabb öngóljával sikerült kiegyenlítenünk a Jari Litmanent is felvonultató finn válogatott ellen és ezzel odaértünk a pótselejtezős helyre (bár utólag belegondolva talán jobb lett volna, ha nem így történik).

Aztán jött 2010, amikor Dzsudzsák révén szintén az utolsó percben szereztünk gólt, és az akkor 2-1-es győzelmet ért.

Most, öt évvel később újra három pontért megyünk Finnországba, minden más eredménnyel durván csökkennek a kijutási esélyeink. Amúgy ezzel a finnek is pont így vannak: egy győzelemmel egyetlen pontra faraghatnák hátrányukat a harmadik helyezett magyar válogatottal szemben. Ugyanakkor a jelek szerint Finnországban épp kapitánybuktatás zajlik, legalábbis ez magyarázatot adna az észtek elleni felkészülési meccsen látottakra, ahol a finnek tragikus játékkal, simán kikaptak hazai pályán 2-0-ra még kedden.

Azóta négy játékost haza is küldtek a finn keretből, de a sajtóban megjelent hírek szerint ez nem sok mindent oldott meg és Mixu Paatelainen állását csak egy Magyarország elleni győzelem mentheti meg.

Egyébként kapitánykérdés nálunk is van, ugyanis Dárdai Pál még nem volt hajlandó elárulni, hogy mi lesz a sorsa a finnek elleni meccs után. Annál beszédesebb volt, amikor a csapat munkáját kellett értékelni: ezek szerint minden a legnagyobb rendben és emellett még a sérüléssel küszködő Gera Zoltán, illetve Juhász Roland is tudja majd vállalni a játékot. Bár a múlt heti, litvánok elleni felkészülési meccset nélkülük is simán hozták a fiúk (4-0), rutinjukra nagy szükség lenne Helsinkiben.

Akire még nagy szükségünk van a pályán, az egy egészséges Dzsudzsák Balázs, aki ugyan játszott a litvánok ellen és gólt is rúgott, de ő is kisebb sérüléssel bajlódik. Bízzunk benne, hogy tudja majd vállalni a játékot.

A finnekkel az utóbbi húsz évben egyszer sem játszottunk gólgazdag meccset, a legtöbb találat maximum három volt egy adott mérkőzésen, de hét találkozó során ez is csak kétszer fordult elő. Persze ettől még most kiszakadhat a gólzsák, viszont az elég nagy meglepetés volna. Arról nem beszélve, hogy egy szolid magyar győzelmet alighanem mindenki elfogadna most is.

Tipp: Dzsudzsák beveri @ 5.60

Eredmény tipp: Finnország-Magyarország 0-2 @ 13.00