Déli-mix: Négy meccs a hétközi fordulókból


Almería 6.30, döntetlen 4.00, Atletico Madrid 1.55
Első győzelmét szerezte meg az Almería a szezonban: vasárnap 2-1-re nyertek a Real Sociedad vendégeként. Ezt megelőzően két hazai 1-1-es döntetlent (Cordoba és Espanyol), illetve egy idegenbeli vereséget tudtak összehozni (Getafe). Érdekesség, hogy négy forduló után most vasárnap tudtak először egy gólnál többet lőni ebben a szezonban.

Hiába vezetett az Atletico hétvégén a Celta Vigo ellen, 2-2-es döntetlennel ért véget a Vicente Calderónban rendezett meccs. Két, zsinórban megnyert bajnoki után ez volt a második döntetlenjük a szezonban. Az Almería vendégeként nincs túl jó mérlege a fővárosi csapatnak, ugyanis amióta aktuális házigazdájuk az első osztályban játszik (2009) maximum csak döntetlent tudott náluk játszani az Atletico.

Tipp: 1X @ 2.43

Malaga 9.00, döntetlen 5.25, Barcelona 1.35
Az első fordulóban nyert utoljára a Malaga, azóta viszont egy vereséget és két ikszet tudnak fölmutatni. Hétvégén az Espanyol vendégeként játszottak 2-2-őt. A Barca házgazdájaként utoljára 2006-ban tudtak pontot szerezni és nem túl valószínű, hogy pont most ismételnék meg ezt az eredményt.

Már csak azért sem, mert igen jó formában futballozik mostanában a Barcelona. A szezonban úgy nyerték meg eddig az összes tétmeccsüket (négy bajnoki és egy BL), hogy még gólt sem kaptak, ellenben összesen tizenkettőt lőttek. Ebből ötöt vasárnap, a Levante vendégeként.

Tipp: Vendég @ 1.35

Inter 1.45, döntetlen 4.50, Atalanta 7.75
Veretlen a 2014/15-ös szezonban az Inter, bár hétvégén csak egy 1-1-es döntetlenre futotta erejükből Palermóban. Ettől persze még nem dőlt össze a világ, egy ilyen eredmény mindig belefér Olaszországban.

Ugyanakkor az utóbbi pár évben az Atalanta afféle mumussá nőtte ki magát az Interrel szemben: legutóbbi hat egymás elleni meccsükből három döntetlennel ért véget és hármat megnyert az Atalanta. Ami az előző fordulót illeti; 1-0-ra kikaptak hazai pályán a Firentinától, mérlegük három forduló után 1-1-1.

Tipp: Az első fél órában nem lesz gól @ 2.00

Juventus 1.12, döntetlen 9.75, Cesena 25.00
Hibátlan eddig a Juve teljesítménye, hasonlóan a Barcelonához, a zebrák sem kaptak gólt eddig semmilyen tétmeccsen, mondjuk annyit nem lőttek, mint a katalánok. Szombaton 1-0-ra verték idegenben a Milant, a Romával holtversenyben, kilenc ponttal vezetik a bajnokságot.

Győzelemmel kezdett az újonc Cesena, majd aztán kikaptak a Laziotól, hétvégén pedig 2-2-es döntetlent játszottak az Empolival. Júliusban már játszottak a Juventussal, igaz az csak egy felkészülési meccs volt (0-0).

Tipp: Hazai @ 1.12

A kombináció eredő szorzója @ 7.35