Copa América: Péntek hajnalban nyitómeccs!


Chile1.50  döntetlen4.15  Ecuador7.00

Ebben az évben mindkét csapat csak barátságos meccseket játszott a kontinenstorna előtt, élesben ez lesz az első megmérettetésük. Chile négy felkészülési mérkőzésen lépett pályára: pályaválasztóként megverték az USA-t még januárban, illetve a múlt héten El Salvadort, ezen kívül vereséget könyvelhettek el Brazíliával és Iránnal szemben (utóbbi két mérkőzést Európában játszották).

A házgazda chilei válogatottal szemben a minimális elvárás a csoportból való továbbjutás, de hazai közönség előtt nyilván szeretnének minél jobban szerepelni, így akár a döntőig való menetelést sem lehet kizárni részükről. Már csak azért sem, mert a „La Roja” gerincét olyan játékosok adják, mint a Barcelonában védő Claudio Bravo, Gary Medel, a Milan védője, a Juventusszal remek idényt záró Arturo Vidal és hát nem utolsó sorban az Arsenal csatára, Alexis Sanchez.

A tavalyi világbajnokságon a legjobb tizenhat között búcsúzott Chile. Akkor, ha nem is túl simán, de a brazilok ütötték ki őket (1-1-es döntetlen után a tizenegyesek döntöttek).

Ecuador is ott volt a vébén, de ők a csoportból sem jutottak tovább akkor. Most erre azért van némi esélyük Chile, Mexikó és Bolívia mellől (a csoport első két helyezettje automatikusan továbbmegy, plusz követi a többi kvartett két legjobb harmadik helyezettje).

Ugyanakkor a hírek szerint a csapategység nem az igazi az ecuadoriaknál, plusz az Espanyol csatára, Felipe Caicedo pótlása is komoly fejtörést okoz náluk. Csakúgy, mint Antonio Valencia hiánya, aki pont most döntött úgy, hogy kés alá fekszik egy elhúzódó sérülés miatt. Ami Ecuador felkészülést illeti: négy meccset játszottak, Panama ellen egyszer győztek, majd ikszeltek velük, illetve kikaptak Argentínától és Mexikótól.

Hazai környezetben Chilének gyakorlatilag kötelező a győzelem a nyitómeccsen és erre nem is olyan rossz az a másfélszeres odds. Könnyen lehet az is, hogy kapott gól nélkül hozzák le a találkozót.

Tipp: Alexis Sanchez gól és hazai győzelem @ 2.70