Barátságos meccsek: Pályán a csoportellenfelünk


Finnország1.65  döntetlen3.50  Észtország5.50
Mint az köztudott, szombaton Finnország hazánk legjobbjait fogadja majd Európa-bajnoki selejtezőn. Bőven lesz tétje annak a meccsnek és már csak ezért is érdemes lesz szemünket rajta tartani ezen a találkozón is.

A finn válogatott jól kezdte az évet, hiszen januárban 1-0-ra nyert Svédország ellen, egy Abu-Dzabiban rendezett felkészülési meccsen. Utána viszont március végén nem tudtak mit kezdeni az aktuális selejtezősorozat egyik meglepetéscsapatával – 2-1-es vereséget szenvedtek Észak-Írország vendégeként.

Észtország ellen viszont nem megy rosszul a finneknek, legutóbbi két tétmeccsüket megnyerték ellenük (2012 illetve 2014 – Balti-kupa). Egyébként a vendégek is két mérkőzést játszottak már az idén: előbb sima vereség a svájci selejtezőn (3-0), majd hazai pályán játszottak 1-1-et Izland ellen.

Az észt nemzeti tizenegy gólt is nagyon ritkán szerez idegenben, így aztán a finnek igazán ideális edzőpartnert szereztek a Magyarország elleni selejtező előtt. A hazai győzelmet majdhogynem fixre lehet venni, de egy gólzáporos finn-siker elég meglepő volna.

Tipp: Félidőben X @ 2.10


Ukrajna1.42  döntetlen4.50  Grúzia7.50
Soron következő selejtezőjét Luxemburggal játssza Ukrajna és erre egy Grúzia elleni barátságos meccsel hangol az ukrán nemzeti tizenegy az ausztriai Linzben.

Március végén Spanyolországban kaptak ki 1-0-ra keleti szomszédaink, majd a lettek ellen ikszeltek felkészülési meccsen, Lvovban (Lettország a hosszabbításban tudott egyenlíteni).

Semleges pályán még akár lehet is némi esélye a grúz válogatottnak, bár meglehetősen ritkán érnek el sikereket akkor, ha nem Tbilisziben lépnek pályára. Most egy rúgott gól is annak számítana, és ha a letteknek ez összejött nem is olyan régen az ukránokkal szemben, akkor miért ne sikerülhetne a grúzoknak is?

Tipp: Mindkét csapat gólt szerez @ 2.16

Eredő odds: 4.54