Átigazolási hírek: Sevilla játékost vehet az Arsenal


Az Arsenal a Stoke egykori játékosát szeretné

Az olasz Gazzetta dello Sport értesülései szerint az Ágyúsok vezérkara érdeklődik az egykori Blackburn, illetve Stoke középpályás Charles N’Zonzi iránt.

A francia ugyan idén ősszel nehezen lendült játékba a La Ligában, de mostanra stabil alapembere lett a Sevillának és tavaszi folytatásban is az andalúzok nagy erőssége lehet.

A védekező középpályás kivásárlási ára 21.5 millió font körül mozog, de a helyzetet bonyolíthatja, hogy a londoniak mellett hallani a Juventus és a Manchester City érdeklődéséről is.

Mikel Spanyolországba kerülhet

 

A hírek szerint nigériai válogatott középpályása, John Obi Mikel engedélyt kapott klubjától a Chelsea-től, hogy meghallgassa a Valencia ajánlatát.

A játékos 2006-óta futballozik a Stamford Bridge-n, az idény végén azonban lejár a kontraktusa, az pedig nyilvánvalóvá vált, hogy gárda olasz menedzsere Antoni Conte nem számol a játékával, így kézenfekvő lenne az elengedése, hiszen most van az utolsó alkalom, amikor még pénzt is láthatnának belőle a londoniak.

A 29 esztendős játékos azonban nem akar kapkodni a döntéssel, ugyanis állítólag kínai ajánlat is befuthat érte, az pedig ha szakmailag nem is versenyezhet a Turia-partiak ajánlatával, de anyagilag mindenképp kedvezőbb lehet Mikel számára.

Sam Allardyce a Norwich sztárját szemelte ki

A Crystal Palace új menedzsere a Norwich ír válogatott játékosát, Robbie Brady nevezte meg elsőszámú célpontjának a januári átigazolási időszakban.

A balhátvéd –aki tud a középpálya szélén is játszani- jól teljesített a 2016-os Európa bajnokságon is, ezáltal az értéke akkor 20 millió font körül mozgott, de a ’kanárik” öszi gyengébb formája miatt ez jelentősen lecsökkent.

Allardyce reméli, hogy 7 millió font körüli összeg elég lehet, a dublini születésű futballista átcsábításához a Selhurst Parkba. A helyzetet azonban nehezítheti, hogy a Norwich nem szívesen mondana le az egyik legjobbjáról, mivel távozásával végképp tovatűnnének az amúgy is halvány feljutási esélyeik.