10 hasznos statisztika a Brazília - Hollandia meccsre


10. Brazília és Hollandia tizedik alkalommal fog találkozni egymással válogatott mérkőzésen, az eddigi kilenc mérkőzés alkalmával két-két győzelem mellett öt döntetlen született. Egy újabb döntetlen, mint mindig, most is jól fizetne 3.60.

9. A két csapat legutóbb gólnélküli meccset játszott, még egy barátságos meccsen 2011 júniusában. Emellett a holland csapat a legutóbbi két meccsén is 0-0-t játszott ezen a vébén, így könnyen elképzelhető, hogy ez az eredmény megismétlődik 15.00.

8. Brazília 7-1-es veresége a legsúlyosabb vereség volt a válogatott történetében világbajnoki mérkőzésen, és az első veresége hazai pályán tétmeccsen az elmúlt 39 évben. Rögtön két vereség következik zsinórban 3.15?

7. Oscar rúgta Brazília becsületgólját Belo Horizonte városában, mely a második gólja volt a tornán a horvátok elleni nyitómeccsen szerzett gólját követően. A Chelsea középpályása ismét betalál 10.00?

6. A holland válogatott mindössze háromszor lőtt kapura az Argentína ellen 120 perc során, illetve nem tudtak a kapuba találni az elmúlt 240 percben. Lehet, hogy Brazília ellen ismét gólképtelen maradnak 3.80.

Hollandia 2-1 arányban legyőzte Brazíliát négy évvel ezelőtt:

5. Annak ellenére, hogy hét gólt is benyelt a brazil védelem Németország ellen, több kapuralövést jegyezhettek a hazaiak a statisztikák szerint (13-12) az elődöntőben. Mindkét félidőben gólt szereznek a hazaiak és legalább szépen búcsúznak 2.75?

4. A két fél eddig négy alklommal találkozott világbajnokságokon, kétszer nyert Hollandia (1974, 2010), született egy döntetlen (1998) és 1994-ben Brazília nyert 3-2 arányban. Brazília egy győzelemmel kiegyenlíti ezt a mérleget 2.20?

3. Wesley Sneijder rúgta mindkét gólt Brazíliának 2010-ben. Bár a középpályás eddig csak egyszer volt eredményes a tornán, de egy gólgazdag bronzmeccsen jól fizetne az, ha sikerülne ismét duplázni a brazilok ellen 21.00.

2. David Luiz két gólt szerzett ezen a tornán, de tizenegy alkalommal próbálkozott gólszerzéssel. Nem lenne meglepetés, ha a dél-amerikai középső védő ismét betalálna 6.75.

1. Ezek a csapatok összesen hat gólt szereztek az egyenes kiesés szakaszban, ami meccsenkénti kerek egyes átlagot jelent. Ha statisztikai alapon közelítjük meg a bronzmeccset, akkor 1-1 lesz az eredmény 90 perc után 7.50.