Német Kupa: Bravúrra készül a Hertha


Sandhausen4.40  döntetlen3.50  Schalke1.86
Remek formában kezdte ezt az évet a másodosztályú Sandhausen. Két bajnokin vannak túl és mindkettőt kapott gól nélkül nyerte meg a Bundesliga 2 hatodik helyét elfoglaló gárda. Most egy igazán nagy kihívás előtt állnak, hiszen a német első osztály egyik tősgyökeres tagját fogadják.

Igaz, a Schalke látott már szebb napokat is, de a múlt szombaton kiharcolt 1-1-es döntetlenjük a Bayern München vendégeként azt jelzi, hogy illik velük komolyabban számolni. Ugyanakkor szerda este legalább annyira nehéz dolguk lesz, mint az említett müncheni fellépés alkalmával.

A Német Kupa keddi játéknapján nem született meglepetés (hacsak a negyedosztályú Walldorf tisztességes helytállását nem soroljuk ide) márpedig kupaforduló ritkán pörög le nem várt eredmény nélkül. A meglepetés ebben az esetben is benne van a pakliban, úgyhogy érdemes lehet inkább a gólok számára utazni.

Tipp: Gólok 2,5 alatt 1.78


Dortmund1.36  döntetlen4.75  Hertha9.50
Még veretlen ebben az évben a Dortmund. A sárga-feketék három bajnoki meccsen vannak túl, melyekből kettőt megnyertek, egyszer pedig döntetlent játszottak. A két győzelem közül a legértékesebb a második helyezett RB Leipzig elleni siker volt szombaton (1-0). A győztes találatot ki más szerezte volna, mint az Afrika Kupáról hazatérő Aubameyang. Ugyanakkor figyelemre méltó az is, hogy kapott gól nélkül hozta le a Dortmund azt a találkozót, ebben a szezonban ritkán fordult elő ilyesmi.

A Hertha is nyerni tudott hétvégén: két vesztes találkozót követően Berlinben gyűrték le az Ingolstadtot (1-0). Ezen a küzdelmes meccsen debütált a Herthában Maximilian Mittelstädt, a mindössze 19 éves balhátvéd és gyakorlatilag hiba nélkül játszotta végig a kilencen percet. A jó teljesítményére most is nagy szüksége lesz a vendégeknek, hiszen Dortmundban jobbnál jobb támadók rúgják a bőrt.

Nem mellesleg Dárdai edzőként még soha nem győzte le a Dortmundot és a Hertha utoljára 2014. december 13-án tudott nyerni ellenük, akkor is Berlinben. Viszont tavaly októberben 1-1-es döntetlent játszottak a BvB vendégeként és Dárdai a szerdai kupameccs előtt kijelentette, hogy egyáltalán nem bánná, ha most hosszabbításra kerülne sor, mert akkor kijönne a Hertha állóképessége és küzdeni tudása. Egyébként tavaly is összekerült ez a két együttes a kupában, akkor az elődöntőben simán nyert a Dortmund 3-0-ra. Ez meccs azért szorosabbnak ígérkezik.

Tipp: Félidőben döntetlen 2.38


Hannover2.60  döntetlen3.20  Eintracht Frankfurt2.90
A Bundesliga 2 második helyén álló Hannover pénteken 4-1-re kikapott a Greuter Fürth vendégeként és ezzel vége szakadt a tavaly október óta tartó veretlenségüknek. Hazai pályán viszont igen jó mérlegük van, a meccseiket általában kellő fölénnyel hozzák.

Frankfurtban nagy tervek vannak erre a szezonra nézve, ennek megfelelően a gárda az igen előkelő harmadik helyen áll a Bundesligában. Ugyan az évet egy 3-0-s zakóval kezdték Lipcsében, de a rákövetkező két bajnokit már kapott gól nélkül nyerték meg (0-1 Gelsenkirchenben és 2-0 a Darmstadt ellen Frankfurtban).

Az előző szezonban még a legjobbak között szerepelt a Hannover és akkor a Frankfurt idegenben, illetve otthon is képes volt legyőzni őket. Egyik alkalommal sem volt egyszerű kicsikarniuk a sikert és az oddsok alapján most is hasonlóan kiélezett meccsre van kilátás.

Tipp: Mindkét csapat gólt szerez 1.81