Nem értem David Luiz megnyilvánulásait


Ez a David Luiz egy elég furcsa alak. Már akkor sem tudtam komolyan venni, amikor először megláttam a kazal fejét. De rendben, értem, a rőzse ne legyen előítélet tárgya. Bár ha Fellainit veszem, lehet valami alapja annak, hogy az ész a fontos, nem a haj, ahogyan azt a jó öreg Illés banda megénekelte.

Végtelenül szórakozató volt a műgöndör bóbitázását figyelni, ahogyan idétlen módon bénázott! A bajnokságban és a BL-ben egyformán viccesen mozgott a Premier League brazil származású Benny Hillje. Ahogyan a sutábbnál sutább mozdulatokat hozta hétről-hétre, egyszerűen annyira rossz volt nézni, hogy már élvezet nyújtott! Hogyan képes egy professzionális labdarúgó így focizni?!

A brazil rendezésű vb-n pedig egyértelműen új alapokra helyezte a védekezés modern verzióját. Ahogyan szarvtalan kecskeként nyargalászott a németek ellen, hát az valami állati volt! Elég szép eredményt hozott össze Fürtöske és bandája a hátsó szekcióban. Akkor meg végképp lelépett a labdarúgás palettájáról, amikor a germánok elleni égést követően elkezdett bőgni.

Ám ez még mind semmi volt a következőhöz képest! Korábbi ripacskodása annyira megtetszett a Paris Saint-Germain vezetőségének, hogy valami vérlázítóan, messziről is jól látható nagy összegért elvitték őt a fény városába. A miértre a választ leginkább a franciák véletlenül épp brazil származású sportigazgatója, Leonardo adhatta meg. Persze rossz az, aki rosszra gondol, de ekkora vak nem lehet senki a PSG-nél. Hogy egy olyan madarat leigazoljanak, aki már csak kitömött alakban szolgálna valamit.

Aztán jött az a suta beszólása a párizsi merénylet után: ő fél abban a városban! Bezzeg a jó kis Brazília! Ahol percenként ölnek meg egy embert, az tuti biztos. Amúgy meg ha David tényleg ennyire rettegett volna, uccu haza, aztán ott beszélhet hülyeséget a szájával! Na persze, azért van az a pénz, amiért megéri rettegni Franciaországban!

Azzal pedig, hogy a Chelsea visszavitte korábbi csődjei helyszínére, végképp érthetetlen lett David Luiz pályafutása. Persze a változást is a tőle megszokott módon intézte! Előbb telesajnálta a francia sajtót, hogy elhagyja a PSG-t, majd Londonba érkezve azonnal elkezdett picsogni, hogy mennyire rosszul érezte magát Párizsban és boldog, hogy visszatérhetett Angliába.

Fogadjunk, hogy David Luiznak nem kell majd gerincműtétre befeküdnie!