Negyedosztályból a Wembleybe


Bradford 8.75, döntetlen 4.75, Swansea 1.37
A Bradford már azzal is óriási bravúrt hajtott végre, hogy eljutott a döntőig. Elég valószínű, hogy a negyedosztályban játszó csapat nem elégszik meg ennyivel, és a kupagyőzelemre hajtanak. Már csak azért is, mert az 1911-es FA-kupa győzelmük óta nem sok sikerben volt része a klubbank.

A Swansea részéről indokolt lehet az óvatosság, ugyanis több Premier League-ben szereplő csapatot is kiejtett a Bradford, amíg eljutott a döntőig. Az elődöntőben az Aston Villát gyűrték le (összesítésben 4-3), előtte az Arsenal és Wigan, tanulhatta meg, hogy nem szabad félvállról venni a Bradfordot.

Pedig a Bradford nem szerepel túl jól a negyedosztályban, jelenleg a tizenegyedik helyen állnak. Legutóbbi öt meccsükön (ebben benne van az Aston Villa elleni visszavágó is, amit 2-1-re elveszítettek, de mivel előtte 3-1-re nyertek, ez nem okozott különösebb problémát) csak egyszer tudtak győzni, egyszer pedig ikszeltek. A bajnokság előző fordulójában a Wimbledon vendégeként kaptak ki 2-1-re. Mindezek ellenére simán benne van a levegőben, hogy megnyerik a kupát, hiszen egy Wembleyben rendezett döntő bárkit képes doppingolni.

A Swansea sem a legjobb előjelekkel készült a döntőre, múlt héten a Liverpool mért elemi csapást bajnokin (5-0) a walesi csapatra. Laudrup fiai a nyolcadik helyen állnak a Premier League-ben utóbbi öt meccsükből egyet nyertek, két vereség és két 0-0-ás döntetlen mellett. Viszont a Ligakupában az első osztályú csapatok közül a Chelsea-t és a Liverpoolt búcsúztatták.

A két csapat összesen eddig tíz alkalommal találkozott. Kétszer Bradford négyszer pedig Swansea győzelemmel zárultak az összecsapások, négy alkalommal született döntetlen. Tíz meccs alatt a Bradford 12 gólt lőtt a walesieknek, viszont tizennégyet kaptak is tőlük. Utoljára a harmadosztályban csaptak össze, még 2007-ben. Az a meccs 2-2-vel ért véget.

Tipp: A Bradford nyeri a Ligakupát @ 5.00