Tovább menetelhet a Fradi


Haladás9.00  döntetlen4.40  Ferencváros1.33
Megsemmisítő, 7-0-s vereségbe szaladt bele múlt vasárnap a Haladás Székesfehérváron. Egy ilyen vereségből sosem könnyű talpra állni, pedig a Haladásnak most minden pontra szüksége van ahhoz, hogy elkerülje a kiesést. A tabella hátsó felében igen szoros a mezőny, az utolsó öt helyezett csapat közül még bármelyik búcsúzhat az NB1-től.

Szombathelyen hagyományosan igen szoros meccset szokott játszani ez a két csapat, tavaly májusban a Fradi elvitte a három pontot – ezt megelőzően viszont hosszú éveken át képtelen volt győzni a vasi megyeszékhelyen az FTC.

Most viszont a vendégek kihasználhatják a Haladás megroggyanását, ráadásul igen jó formában van a Fradi; 2015-ben egy nyíregyházi ikszet leszámítva az összes létező tétmeccsüket megnyerték. Ennek (is) köszönhetően már a második helyen áll a kilencedik kerületi gárda, de a listavezető Videotonnal szemben még mindig tetemes a hátrányuk.

Nem mellesleg a Ferencváros hat idei bajnokiján mindössze egy gólt kapott: egyedül a Puskás FC elleni meccsen kapitulált a védelem.

Tipp: Vendégcsapat nyer úgy, hogy nem kap gólt @ 1.80


Debrecen1.52  döntetlen3.75  Paks6.00
A negyedik helyen álló Loki még odaérhet a dobogóra, ehhez viszont pont az ilyen meccseket kell hozni, mint a Paks elleni bajnoki. Az előző fordulóban a Kecskemét vendégeként nyert a DVSC, hazai mérlegük pedig egészen imponáló. Igaz, ebben az évben csak két bajnokit játszottak otthon (0-0 az Újpest, majd 1-0 a Diósgyőr ellen), de utoljára a Pécstől kaptak ki a Nagyerdőben, még tavaly szeptemberben.

A Paks igen masszív csapat, nem véletlenül állnak az ötödik helyen. Az előző fordulóban a Pécset verték hazai pályán, viszont vendégként is egészen jól muzsikálnak. Idei három idegenbeli meccsükből kettőt megnyertek, érdekesség, hogy mindkettőt 2-1-re.

Tipp: Mindkét csapat gólt szerez @ 2.10


Újpest1.27  döntetlen4.75  Pápa10.00
Továbbra is várat magára az Újpest első idei győzelme: utoljára tavaly novemberben tudtak nyerni bajnoki meccsen a lila-fehérek. 2015-ös mérlegük 0-2-4, múlt héten a Fradi vendégeként kaptak ki 2-1-re.

Legutóbbi hat bajnoki meccsén mindössze három gólt rúgott az Újpest, viszont összesen kilencet kapott. Ugyanakkor meccsenként eddig maximum csak két gólt szerzetek a negyedik kerületi egylet aktuális ellenfelei.

Egyébként, ha most nem törik meg a jég Újpesten, akkor soha: az utolsó előtti helyen szerénykedő Pápa zsinórban három bajnoki meccset is elveszített és négy fordulója nem rúgott gólt.

Tipp: Gólok 2,25 alatt @ 2.02

Eredő odds: 7.64