Öt felejthetetlen budapesti derbi a közelmúltból


Ferencváros – Újpest 3-1 (1996. november 2. )
Üllői út, 14.073 néző, V: Varga S.
Ferencváros: Szeiler, Telek, Milovanovic, Hrutka, Nyilas, Lisztes (Zavadszky 66.), Limperger, (Jagodics 46.), Miriuta, Nagy N., Horváth F., Nicsenko
Újpest: Szűcs L., Sebők V., Fehér Cs., Bérczy, Jenei S., Véber, Szanyó, Zombori Z., Szlezák, Kovács Z. (Tamási Z. 73.), Herczeg M. (Babati 75.)
Gól: Nicsenko (49., 77.), Jagodics (80.) illetve Szanyó (17.)

A Fradi nem tudta megismételni az egy évvel ez előtti bravúrt, nem jutott be a BL csoportkörébe. Ennek ellenére nem lanyhult a futball-láz az Üllői úton, telt ház várta a csapatokat a hűvös novemberi estében.

Szanyó korai bombagóljára az első félidőben még nem érkezett válasz, a második játékrészben viszont óriási mezőnyfölénybe került az FTC és ennek meg is lett a gyümölcse. Nicsenko először fejjel egyenlített (alacsony termete ellenére igen jól fejelő játékos volt), majd egy lesipuskás találattal juttatta vezetéshez a Fradit. A mérkőzés vége felé Jagodics tette föl az i-re a pontot egy jól eltalált kapáslövéssel, amit az akkor még az Újpestben védő Szűcs Lajos csak szemmel tudott lekövetni.


Ferencváros – Újpest 2-2 (2001. május 12.)
Üllői út, 14.000 néző, V: Szabó Zs.
Ferencváros: Szűcs L., Cheregi, Dragóner, Nagy N., Kriston, Lipcsei, Pinte, Gyepes (Földvári 74.), Vén (Keller 83.), Horváth P. (Tóth M. 46.), Gera
Újpest: Bíró Sz., Medgyesi, Korolovszky (Szélesi 69.), Tamási, Pető Z., Tokody (Terjék 61.), Kunzo, Urbán, Dvéri, Orescsuk (Galaschek 89.), Herczeg
Gól: Vén (25.), Pinte (65.) illetve Urbán (27.), Kunzo (66.)

Ebben a szezonban a Ferencváros megszerezte fennállásának 27. bajnoki címét, persze a derbi időpontjában ezt még senki nem tudhatta előre.

A meccsen hiába vezetett kétszer is a Fradi, az Újpest mindig azonnal tudott egyenlíteni. Szűcs Lajos ekkor már a zöld-fehéreknél védett, amit valószínűleg Újpesten soha nem felejtenek el neki. További érdekesség, hogy ekkoriban az a Kisteleki István volt a lilák edzője, aki később Liga, majd MLSZ elnök lett, holott állítása szerint egyik címet sem akarta soha magáénak tudni. Pár év múlva Kisteleki főszerepet játszott abban, hogy a Fradit száműzték az NB2-be.


Ferencváros – Újpest: 1-1 (2005. május 27.)
Üllői út, 8.308 néző, vezette: Megyebíró (Szpisják, Tóth P.)
Ferencváros: Szűcs L., Vukmir, Gyepes, Botis, Takács Á., Lipcsei, Kapic, Huszti, Rósa, Vágner (Bognár 64.), Sowunmi (Bajevski 92.)
Újpest: Vlaszák, Fehér, Böjte, Juhár, Vanczák, Simek, Erős, Farkas, Tóth, Polonkai, Rajczi (Feczesin 83.)
Gól: Rósa (55.) illetve Tóth (69.)

Gyenge színvonal, és a szokásosnál is feszültebb légkör jellemezte ezt a találkozót. Lipcseit kiállították a második félidő elején, majd pár percre rá az egyik hordágyvivő és Fehér kezdett lökdösődni, amibe beszállt Udvarácz is, majd pillanatokon belül elszabadult a káosz. Öt percig állt a játék, utána újra elkezdődött. Huszti ziccert rontott, majd jött az Újpest egyenlítő gólja. Ezek után a Fradi már csak a kapufáig jutott, maradt a döntetlen.


Ferencváros – Újpest: 1-2 (2006. április 16.)
Üllői út, 9.369 néző, vezette: Saskőy (Kovács P., Heibl)
Ferencváros: Kemenes – Balog Z., Tímár, Botis, Leandro (Budovinszky 48.), Szalai (Fitos 73.), Bognár, Lipcsei, Laczkó, Bajevski (Bartha 84.), Tőzsér
Újpest: Vlaszák, Tóth B., Böjte, Vermes (Kőhalmi 64.), Füzi, Hullám (Kovács Z. 60.), Vanczák, Sándor Gy., (Cariati 78.), Tóth N., Tisza, Rajczi
Gól: Lipcsei (19. – 11-esből) illetve Kovács Z. (93.), Rajczi (96. – 11-esből)

Keserű szájízzel emlékezhetnek a zöld-fehér drukkerek erre a meccsre. Végig vezetett a Ferencváros, azonban hosszabbításban fordítani tudott az Újpest. Először Kovács Zoltán szerezte meg élete első gólját az Üllői úton, majd pár perccel később büntetőt rúghattak a lilák, amit Rajczi értékesített. Persze mindehhez az is kellett, hogy Saskőy spori valamiért hat percet hosszabbítson.

Egyébként Saskőyről pár héttel később kiderült, hogy egy nemzetközi csempészbanda oszlopos tagja volt. A csoport körülbelül ötmilliárd forint értékben hozott be csempészárut az országba és a házkutatások során nagy mennyiségű kézpénzt illetve nagy értékű festményeket (Munkácsy, Csontváry, stb.) foglaltak le.

Sokáig ez volt az utolsó derbi, hiszen 2006 nyarán (jogosulatlanul) kizárták a Ferencvárost az első osztályból, és csak három évvel később tudtak visszajutni oda.


Ferencváros – Újpest: 3-0 (2011. október 22.)
Üllői út, 10.000 néző, vezette: Kassai Viktor (Kispál, Ring)
Ferencváros: Jova, Maróti, Balog Z., Klein, Junior, Jovanovic, Otten, Józsi, Hakola (Abdi 70.), Pölöskey (Tóth B. 78.), Somalia (Lisztes 84.)
Újpest: Balajcza, Szokol (Balogh B. 63.), Mihajlovic, Dvorschák (Rubus 33.), Pollák, Simon K., Markovic, Tajthy, Barczi, Kabát (Balajti 75.), Rajczi
Gól: Pölöskey (7.), Somalia (38.), Lisztes (92.)

A Ferencváros Pölöskey révén már korán megszerezte a vezetést és még az is belefért, hogy Hakola büntetőt hibázzon a 12. percben. Somalia még az első félidőben kettőre növelte az előnyt.

Az újpesti játékosok a második félidőben is ugyanolyan enerváltan játszottak, mint tették azt az első játékrészben, támadójátékuk nem okozott komoly veszélyt. Lisztes Krisztián csereként állt be a végén, ez volt a századik bajnoki mérkőzése Magyarországon, amit egy tőle ritkán látható fejesgól tett emlékezetessé.