NB1: Három mérkőzés szombatról


Diósgyőr2.30  döntetlen3.20  Ferencváros2.85
Remekül sikerült eddig a Diósgyőr szezonja, egészen az előző fordulóig veretlen maradt a miskolci gárda. Múlt héten a Videoton vendégeként kaptak ki 2-1-re, de legalább gólt lőttek a Fehérvárnak - ezt nem sok magyar csapat mondhatja el magáról mostanság. Szóval a DVTK 17 ponttal, a negyedik helyről várhatja az FTC elleni rangadót és már csak ezért is igencsak felfokozott hangulatban várják a zöld-fehérek vendégjátékát.

A Fradi hagyományosan jól szerepel Diósgyőrben: bajnoki meccsen utoljára 1981 decemberében kaptak ki Miskolcon. Magyar Kupa, illetve Ligakupa meccsen már tudtak nyerni ellenük, de a bajnoki siker még várat magára. Tavaly ősszel például 4-1-re győzött a Ferencváros annak ellenére, hogy az előjelek akkor sem az FTC sikerét vetítették előre.

Mint ahogy most sem a fővárosi csapat az esélyesebb, elég, ha csak az oddsokra tekintünk. Két fordulója nyeretlen a Fradi: Újpesten 2-1-re kikaptak, múlt hétvégén pedig nem bírtak a Haladással hazai pályán (0-0), bár a helyezeti kétség kívül megvoltak a zöldeknek. Idegenbeli mérlegük sem túl rózsás, két győzelem mellett három vereséget könyvelhettek el eddig. Ennek ellenére simán benne van pakliban egy esetleges vendéggyőzelem is.

Tipp: Gólok 2.5 felett @ 2.00


Debrecen1.67  döntetlen3.60  Honvéd4.50
Nehéz arra visszaemlékezni mikor kezdett ilyen rosszul utoljára a Debrecen, de ez mindegy is. A lényeg, hogy a tízedik helyről várják a Honvéd elleni meccset és négy fordulója nyeretlen a Kondás-csapat. Sőt, igazából tíz forduló alatt mindössze két meccset nyert meg a Loki, ami egy bajnoki címvédőtől meglehetősen halovány teljesítmény. Jó hír viszont, hogy ez a két győzelem hazai pályán történt (a Puskás és a Haladás ellen), de ennek már több, mint egy hónapja. Az előző fordulóban Pakson kapott ki a DVSC, most már tényleg ideje lenne, hogy három pontot szerezzenek.

A Honvéd is kikapott az előző fordulóban, hazai pályán verte el őket a Pécs 2-1-re. Ez volt zsinórban a második vereségük, előtte Diósgyőrben kaptak ki ugyanilyen arányban. Mérlegük a bajnokságban 3-1-5, csupán egy ponttal gyűjtettek eddig többet, mint aktuális házigazdájuk. Legutóbbi debreceni vendégjátékuk alkalmával 2-0-ra nyertek, ha más nem, ez bizakodásra adhat okot a Honvédnak.

Tipp: Félidőben döntetlen @ 2.10


Újpest1.42  döntetlen4.00  Dunaújváros7.00
A legtöbb döntetlent az Újpest játszotta eddig a bajnokságban, szám szerint ötöt. Ezekből három volt gólnélküli döntetlen és a lilák csupán egy meccsen tudtak egy gólnál többet szerezni (ha éppen szereztek) ez pedig a Ferencváros elleni derbi volt, melyet 2-1-re megnyertek. Hazai pályán még veretlenek bajnoki meccsen és minden esélyük megvan rá, hogy ezt minimum megőrizzék a Dunaújváros ellen.

Ugyanis az Újpest aktuális ellenfele még nyeretlen a bajnokságban, mindössze három ponttal az utolsó helyen szerénykednek. Ez a három pont nyilván három döntetlenből jött össze, a legutóbbi két fordulóban viszont kikapott a Dunaújváros. Egyébként februárban már játszottak egy felkészülési meccset az Újpest ellen, azt 2-0-ra elveszítették.

Tipp: Hazai csapat nyer úgy, hogy nem kap gólt @ 2.05

A kombináció eredő szorzója @ 8.61