Kellemetlenkedő vendégek


Videoton1.32  döntetlen4.50  Békéscsaba9.50
A hétközi fordulóban megszakadt a Videoton hosszúra nyúlt (egészen pontosan öt tétmeccsen át tartó) győzelmi sorozata DVTK-val szemben, melynek során rendre kizárólag 2-1-re verték a Diósgyőrt és most ironikus módon ugyanilyen arányú vereséget szenvedtek Miskolcon. Így aztán nemhogy nem előzték meg a második helyezett Debrecent, de mivel az MTK nyert a Honvéd ellen, így az Újpest mellett már a kék-fehérek is fölzárkóztak a fehérváriak mellé.

A két együttes utoljára február 20-án találkozott a 21. fordulóban. Akkor a Videoton „tényleges hazai pályán” 1-1-es döntetlent hozott össze a kiesőjelölttel – azóta lebontották a Sóstói Stadiont, a hazai meccseit Felcsúton játssza a Vidi.

Szerdán nem játszott rosszul a Békéscsaba a Fradi ellen, de ez végül pontokban nem mutatkozott meg, az FTC ugyanúgy 1-0-ra nyert a Viharsarokban, mint tette azt bő egy hónappal ezelőtt. A csabaiaknak továbbra is nagyon kellenek a pontok a bennmaradáshoz, egy talán szombat délután összejön majd megint a Vidi vendégeként.

Tipp: Mindkét csapat gól @ 2.38


Újpest1.58  döntetlen3.75  Diósgyőr5.50
Február 13-án nyert utoljára bajnoki meccset az Újpest. Azóta háromszor ikszelt és egyszer kikapott 2-1-re az MTK-tól – érdekesség, hogy mind a három döntetlen 1-1 volt. A hétközi fordulóban a változatosság kedvéért Szombathelyen Sopronban játszottak 1-1-es döntetlent a Haladással. (Kicsit már nehéz követni, hogy ki, hol játssza a haza meccseit, nem igaz?)

Nehéz lenne hát azt állítani, hogy Újpesten a lovak közé dobták a gyeplőt és szédítő sebességgel kapaszkodna egyre följebb a lila-fehér egylet. Ellenben a Diósgyőr – ha nem is szédítő tempóban – de elkezdte gyűjtögetni a pontokat. Előbb az Üllői úton kiharcolt 2-2-es döntetlennek, majd a szerdai győzelemnek örülhettek Miskolcon.

A negyedik kerületben is simán képesek lehetnek egy ikszre legalább, noha legutóbbi látogatásuk alkalmával 2-1-es vereséget szenvedtek. Lehet, hogy most is fordul a kocka, csakúgy mint a Vidi ellen és most Egervári szerethető csapata győz majd 2-1-re? Nem kizárt, a magyar pályákon bármi megtörténhet.

Tipp: X2 @ 2.23


Ferencváros1.32  döntetlen4.50  Puskás Akadémia9.50
Húsz pontra hízott az FTC előnye a második helyezett Debrecennel szemben, miután győzött Békéscsabán, a Loki viszont ikszelt Angyalföldön. Ilyen esetekben tényleg roppant nehéz lehet motiválni a játékosokat, emlékezzünk csak a 2013/14-es szezonra, amikor a Bayern már nagyon hamar bebiztosította a bajnoki címet és utána sorra jöttek a kínos vereségek.

Emellett rossz nyelvek azt is pletykálják, hogy a Fradinak majd „le kell adnia a pontot”, hogy a Puskás Akadémia bennmaradjon az NBI-ben, de persze mi ilyet nem feltételezünk, ez nem több kósza szurkolói szóbeszédnél. Mindenestre az FTC már botlott ebben a szezonban Felcsúton (0-0) és ugyan február huszadikán nyert a PAFC ellen hazai pályán (2-0), ám az is igen nyögvenyelősre sikerült, Dibusz Dénes bravúrjai nélkül valószínűleg ez nem jött volna össze.

A vendégek egyébként három pontot kasszírozhattak a hétközi fordulóban, miután Felcsúton 2-1-re verték a Paksot. Előtte viszont zsinórban háromszor is kikapott PAFC, előbb a Fraditól, majd a Videotontól, illetve a Debrecentől. Idegenben katasztrofális mérlege van a Puskásnak, ebben a szezonban: 1-3-8, egyedül a Vasas otthonában tudtak nyerni még novemberben. 

Tipp: Gólok 2,5 felett @ 1.82