Hosszú kihagyás után újra NBI


Honvéd2.20  döntetlen3.25  Újpest3.00
A hazai csapat az ötödik helyről várja a találkozót, míg a vendégek csupán két ponttal lemaradva mögöttük a hatodik helyen állnak. A presztízs mellett a helyezés szempontjából sem mindegy a csapatoknak, hogy mi lesz a végeredménye ennek az összecsapásnak.

A Honvéd mérlege tizenegy fordulót követően 5-2-4, az előző körben hazai pályán kaptak ki 2-1-re a Videotontól, ezt a vereséget viszont két kapott gól nélküli győzelem előzte meg (MTK otthon 5-0, Debrecen idegenben 0-1). Ebben a szezonban már pályára léptek az Újpest ellen: július közepén 2-0-ra nyertek idegenben, szóval van miért visszavágni a liláknak.

Jól jött a szünet az Újpestnek, ugyanis a három hetes kihagyás előtt zsinórban három meccsen is nyeretlenek maradtak. Előbb a Videotontól kaptak ki gólzáporos meccsen (3-4), majd következett a Haladás és a Ferencváros elleni döntetlen (1-1, illetve 3-3). Sérültjeik is voltak, akik közül Balogh és Bardi már felépült és az sem kizárt, hogy Hazard is pályára léphet majd szombaton.

Tipp: Mindkét csapat gólt szerez 1.89


Haladás4.00  döntetlen3.40  Ferencváros1.85
Soproni albérletében fogadja majd a Haladás az FTC-t. A pályaválasztó együttesnek nem ment jól az utóbbi időkben a Fradi ellen, a legutóbbi öt egymás elleni összecsapásukat rendre a kilencedik kerületi gárda nyerte. Ettől függetlenül hiba lenne fix vendégre venni ezt az összecsapást, hiszen Mészöly Géza Halija kellően masszív és akár még meglepetést is okozhat.

A két csapatot mindössze egy pont választja el tabellán: az FTC 19 ponttal harmadik, a Haladás pedig 18 ponttal a negyedik helyen áll. A szombathelyiek nem éppen a legjobb szájízzel mehettek szünetre, ugyanis a Gyirmót tudott náluk nyerni 1-0-ra. A Ferencvárosnál csak egy fokkal jobb a helyzet; ők zsinórban két döntetlent játszottak a válogatott összetartás miatti szünet előtt (1-1 a Videoton ellen, illetve 3-3 az Újpesttel szemben).

Hazai oldalon elég sok sérült van, Király, Jánvári, Calvente és Polgár játékára nem számíthat Mészöly, illetve Kovács eltiltás miatt nem léphet majd pályára. A vendégeknél is lesz egy fontos hiányzó, mégpedig Gera Zoltán személyében, aki a Lettország elleni vb selejtezőn megsérült.

Tipp: Gólok 2,5 alatt 1.74


Vasas1.90  döntetlen3.30  MTK3.75
Továbbra is vezeti az NBI-es tabellát a Vasas, mérlegük 7-1-3. Érdekesség, hogy mindhárom vereségük 1-0-s volt. Ráadásul ebből kettő zsinórban jött a nyolcadik és a kilencedik fordulóban, amikor előbb a Haladás, majd a Gyirmót vendégeként kaptak ki ilyen arányban. A szünet előtti körben viszont 4-0-ra verték hazai pályán a Mezőkövesdet. Egyébként a Fáy utcában eddig csak az Újpest tudta megverni őket.

Az MTK csütörtökön 2-2-es döntetlent játszott a Sporting Lisszabonnal az új Hidegkuti Nándor Stadion avatóján. Ez a gálameccs vélhetően nem vett ki belőlük annyit, hogy a Vasas ellen ne tudnának helytállni, vagy hát legalábbis nagyobb ellenállást kifejteni, mint július közepén, amikor 1-0-ra kikaptak tőlük Dunaújvárosban.

Érdekes statisztika még a Vasassal kapcsolatban, hogy 16 lőtt góljukból 11-et rendre a második félidőben szereztek és a legtöbb találat (5) az adott mérkőzés hajrájában született.

Tipp: Félidőben döntetlen 2.02