Dunaújvárosban rendezik a 210. örökrangadót


Debrecen1.92  döntetlen3.20  Újpest4.00
Leonel Pontes irányításával még nyeretlen a Debrecen: 1-1-es döntetlen az MTK-val, 1-0-s vereség otthon a Haladás ellenében, majd a szünet előtti fordulóban 5-1-es vereségbe szaladtak bele Felcsúton a Videoton vendégeként. Azután a mérkőzés után igencsak kiborult a Loki portugál trénere és alapvető változásokat ígért.

Nos, majd szombaton kiderült, hogy hol is tart jelenleg a DVSC, mindenesetre Pontes úgy nyilatkozott, hogy sikerült jó játékosokat igazolniuk és a felkészülés szempontjából hasznos volt az elmúlt három hét.

A klubnál adódott nehézségek ellenére jól szerepel az Újpest. Az első két fordulóban ugyan kikaptak, de azóta veretlen a gárda. Jól zár a védelmük, hiszen hét meccsen csak öt gólt kaptak összesen – rajtuk kívül csak a Honvéd, a Vasas és az MTK hátsó alakzata kapitulált ilyen kevés alkalommal. Egyébként a két együttes legutóbbi öt egymás elleni bajnokiján egyszer sem fordult elő, hogy két gólnál többet szereztek volna a csapatok és most sincs túl nagy esély egy gólzáporos találkozóra.

Tipp: X2 @ 1.79


Vasas1.95  döntetlen3.30  Paks3.75
Lehet, hogy egyszer vége lesz a Vasas jó szériájának, de ez valószínűleg nem most következik be. Az angyalföldi gárda két pont előnnyel vezeti a tabellát az FTC előtt, mérlegük 5-1-1. Csak az Újpest tudta őket megverni – mondjuk pont a Fáy utcában – és az egy szem ikszüket a legutóbbi fordulóban játszották Diósgyőrben (1-1).

A Paks hét forduló alatt csupán egyszer tudott győzni, idegenben pedig egy pontot szerzett. Még július közepén harcoltak ki egy döntetlent Debrecenben, azóta rendre nulla ponttal tértek haza az épp aktuális házigazdájuktól (sorrendben Újpest, Honvéd, Haladás).

Az előző szezonban a Paks mindhárom alkalommal nyerni tudott a Vasas ellen, de nem lenne meglepő, ha most fordulna a kocka.

Tipp: Hazai, kapott gól nélkül @ 3.25


MTK4.65  döntetlen3.50  Ferencváros1.72
A Ferencváros és az MTK párharca 113 évvel ezelőtt kezdődött, az első összecsapásra 1903 márciusában került sor és az FTC 3-1-re győzött az akkor újonc MTK ellen. Ezzel együtt azóta 209 mérkőzést játszottak a felek: 85 alkalommal a Fradi nyert, 47-szer született döntetlen és 77-szer győzött az MTK – tudhatjuk meg a tempofradi.hu oldalról.

Ami pedig az előző bajnoki szezont illeti, a lebonyolítási rendszer sajátossága miatt háromszor találkozott a két nagy múltú együttes. 2015 augusztusában 2-0-ra győzött hazai pályán a Fradi, majd ugyanezen év novemberében az MTK nyert 1-0-ra a Fáy utcai albérletében. 2016 áprilisában újra az Üllői úton rendeztek örökrangadót, amely 2-2-es döntetlennel végződött.

Érdekesség, hogy a soron következő örökrangadót Dunaújvárosban rendezik az MTK pályaválasztásával, ugyanis a kék-fehérek új stadionja még nem készült el teljesen. A két fővárosi klub több, mint száz éves rivalizálása során ez most történik meg először.

Tipp: Első gól – MTK @ 2.60