Mégis, mi fán terem ez a rejtélyes FARE?


Hosszú napok óta csócsálom a határozatot. Hogy tudniillik, megint zárt kapus lesz a magyar válogatott következő Eb-selejtező mérkőzése. A rossz nyelvek és a Trollfoci szerint azért, hogy jusson elég ülőhely Szalai Ádámnak a kispadon. Szóval a feröeriek kongó lelátó előtt kell, hogy játszanak! Elkeseredettségükben nyilván egy jó zaftos bdsrstnt morognak el izgalmas, kerregő nyelvükön, a focimeccshez hasonlító hangulat elmaradása miatt.

Na de ki miatt is esett meg az eset? Az a bizonyos, önmagát hős, tisztító szervezetnek lájkoló FARE nevű emberi organizáció jelentette, hogy mindenféle káros zaj hallatszott be a fülük járatába a magyar-román Eb-selejtező alatt.

Egy pillanatra meg kellene állni a FARE szervezetnél, amely okosban, de valószínűleg véletlenül, kiejtésben pont ugyanúgy hagyja el az ajkunkat, mint a PHARE program, amely egy gazdasági segítséget folyósító szervezet. De eh, pokolba a rosszindulattal, vissza a mi ügyünkhöz!

Ez a FARE egy olyan szervezet, amely azt figyeli, hol, mikor, ki és milyen csúnyául beszél. Fő érdeklődési területe: Magyarország! De csak és kizárólag! Hazánk stabil bevételi forrást jelent számukra, hiszen mindig akad egy kisebb pronyó tömörülés, amely az ellenséget jellemzi csúnya módon. Nem mellesleg igen bátor szervezetről van szó, hiszen csak a nagy oldaluk elérhető, ahol fellengzős címszavak mögé bújva, afféle purgatóriumi (remélem emiatt a szó miatt nem kapok büntit, bár nem is focimeccsen kiabáltam) előszobának tartják magukat!

Hazai Facebook oldaluk reménytelen, rejtőzködnek.

Mint ahogyan a meccseken is. Amikor megérkezett a sitt mérete, a FARE-es főhős anonimek egyből kidobták magukból, hogy igazából ott sem voltak! „A FARE egy nagy hálózat számos taggal, a meccsen mi nem voltunk ott, így arról, hogy ki és mit tartott fontosnak megosztani az UEFA-val, nem tudunk érdemben nyilatkozni” – írták.

Uhh fiúk, ezt magatoktól találtátok ki, vagy csak annyira erős jellemek vagytok, hogy muszáj volt bevakkantani valamit a sötétségből?

Meg, hogy kémjeik nem is mehetnek a saját válogatottjuk meccseire, mert az annyira nem objektív. Srácok, akkor hogyan értettétek meg a trágárkodást? Valaki mégis fordított vagy megtanultatok néhány kulcsszót és kitágult retinával, remegő orrcimpával vártátok, hogy elhangozzék a hőn áhított kifejezés?

Ez a banda kicsit hasonlít a Négy Mancs Alapítványhoz, amelyről kiderült, azért finanszírozták külföldről a gágogásukat, hogy tönkre tegyék a magyar állattenyésztőket és baromfifeldolgozókat.

Kár lenne arra fogadni, hogy egyszer leszállnak a magyar szurkolókról. Még úgy is, hogy a többség már csak buzdítani jár a válogatott derbikre.

Fogadj Eb-selejtezőkre!