Magyar Kupa: Az Üllői úton okozhat kellemetlen perceket a Budafok


Vasas–Mezőkövesd
Az NBI harmadik helyén álló Vasas két nagyon fontos győzelmet aratott a legutóbbi két bajnoki fordulóban: előbb a Ferencvárost verték 2-1-re az Üllői úton, majd a Honvéd ellen tudtak nyerni 1-0-ra. Nagyon úgy fest, hogy a dobogón végez majd az angyalföldi gárda, sőt még a bajnoki cím megszerzésére is bőven van sanszuk.

A kupadöntőbe jutásra is reális esélye van a Vasasnak, hiszen a Mezőkövesdet kétszer is megverték már ebben a szezonban. Ráadásul egyik alkalommal sem kaptak gólt tőlük, otthon 4-0-ra verték őket még tavaly ősszel, majd március elején 2-0-ra nyertek Kövesden.

Persze egy kupameccs mindig más, mint egy bajnoki, de azért elég nehéz azt elképzelni, hogy Tomiszlav Szivics csapata valahogy legyűri majd idegenben a Vasast. Bár az kétségtelen, hogy a Mezőkövesd képes egy-egy jó eredményre (győzelem a Debrecen, iksz a Videoton ellen) de a vereség ugyanúgy benne van a játékukban. Az előző bajnoki fordulóban például az Újpest nyert náluk hazai pályán (1-3).

Adja magát a kérdés, hogy akkor mégis hogyan tudtak eljutni az MK elődöntőjéig? Nos, a válasz elég egyszerű. Eddig a Gyirmót kivételével csak alacsonyabb osztályú csapatokkal futottak össze. A nem túl acélos győri együttest meg sem tudták verni, hanem idegenben lőtt gól segítségével verekedték át magukat rajtuk (otthon 0-0, idegenben 1-1).

Tipp: Hazai, kapott gól nélkül 2.95


Ferencváros–Budafok
A Fradit jelenleg a 38 éves Gera Zoltán viszi a hátán, és ha ez nem lett volna eddig is elég nyilvánvaló, akkor a múlt szombati, Gyirmót elleni bajnoki ezt kellőképp bizonyította. Az FTC 3-2-re nyerni tudott az Alcufer Stadion gyepén, köszönhetően a veterán középpályás mesterhármasának. A sereghajtó otthonában kibrusztolt győzelemmel egy öt tétmeccses nyeretlenségi sorozatot szakítottak meg a zöld-fehérek, ugyanakkor elég árulkodó az a statisztika, hogy a Gyirmót tavasszal csupán a Fradinak és az Újpestnek tudott két gólt rúgni egy mérkőzésen.

A Ferencváros védelme igencsak zavarba hozható mostanában és ezt kihasználhatja a harmadosztályú (!) Budafok, amely bravúrt bravúrra halmozott eddig a kupában. Még tavaly novemberben búcsúztatták a Videotont és ez akkora lökést adott a csapatnak, hogy azóta sem torpant meg. Tavasszal is folytatódott a kupamenetelés, aminek az Érd és a Soproni VSE esett áldozatul.

A jó szereplés nem véletlen, mert jelenleg a korábban a Fradit is irányító Prukner László ül a Budafok kispadján és a keretben jó pár egykori NBI-es futballistát is találunk (Csizmadia, Grúz, Oláh Lóránt). Egy vendéggyőzelem még ennek tükrében is igen durva meglepetés volna, viszont legalább egy budafoki gól simán benne van a pakliban.

Tipp: Gólok száma a vendégcsapatnál 0,5 felett 1.81