Ki lesz az új Air Sanyi?


Németország1.25  döntetlen6.00  Magyarország12.00
Mindkét együttesnek ez lesz az utolsó felkészülési meccse az Európa-bajnokság előtt. Azt ugyan még nem tudni, milyen kezdőt küld majd a pályára Joachim Löw, de több mint valószínű, hogy egy jóval erősebb csapat ellen kell majd helytállnia fiainknak, mint amilyennel a szlovákok játszottak a múlt héten. Azt a mérkőzést Szlovákia 3-1-re megnyerte, még egy ilyen égést nem engedhetnek meg maguknak a németek hazai pályán.

A szlovákok elleni összecsapást beleszámolva ebben az évben három felkészülési meccset játszott a német válogatott, mindhármat pályaválasztóként. Az angoloktól 3-2-re kikaptak, majd 4-1-re verték az olaszokat, a tótok elleni produkcióról pedig már esett szó.

Hazánk legjobbjaival utoljára 2010 májusában találkoztak. A Puskás Ferenc Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen Podolski, Gomez és Cacau góljaival 3-0-ra nyertek. Na, de előtte meg mi törtünk borsot az orruk alá: ki ne emlékezne a 2004-es barátságos meccsre, amikor Torghelle Sanyi kettőt vágott Oliver Kahnnak Kaiserslauternben?

A két válogatott örökmérlege 12 német győzelem, 10 döntetlen és 11 magyar siker. Úgyhogy most akár „egyenlíthetünk is.” Egyébként tétmeccsen utoljára a rossz emlékű 1954-es berni világbajnoki döntőn találkoztunk Németországgal, igaz annak csak a nyugati felével (NSZK).

Visszatérve a jelenbe, az biztos, hogy roppant nehéz kilencven perc vár a magyar csapatra. Sokkal nehezebb, mint az Elefántcsontpart elleni felkészülési meccs volt, ami végül kedélyes labdázgatásba torkollott 0-0-s végeredményt hozva. Alighanem egy gól nélküli ikszet mindenki előre elfogadna most is, de maradjunk annyiban, hogy a válogatottunk mostanában mutatott szervezett játékát látva nagy eséllyel nem rohannak át rajtunk a németek. Sőt, ha a tótoknak sikerült nyerniük egy hete a Németország ellen, akkor nekünk is összejöhet! Csak addig meg kell találni az „új Sanyit” és minden rendben lesz.

Tipp: Mindkét csapat gólt szerez @ 2.05

Eredmény tipp: Németország-Magyarország 1-1 @ 11.00

Gólszerző tipp: Böde @ 6.75