Így nyerjük meg az Európa-bajnokságot


Ki hitte volna 2004-ben, hogy egy olyan csapat nyeri meg a portugáliai kontinensviadalt, amely előtte 24 évig ki sem jutott az Európa-bajnokságra? Mégis megtörtént a csoda és Görögország óriási meglepetésre elhódította a trófeát. Most, hogy a magyar válogatott kvalifikált az Eb-re, a kérdés újra aktuális. Ki hinné, hogy egy olyan csapat nyeri meg az Eb-t, amely utoljára 44 éve szerepelt kontinensviadalon és 30 éve világbajnokságon?

A 2004-es Eb előtt a görögök esélye a végső győzelemre a legjobb indulatú bukinál is 100 az egyhez volt. Napjainkban a magyar válogatott végső sikerére magasabb mint négyszázszoros szorzó van 401.0, nálunk csak az újonc észak-íreknek 501.0 és albánoknak 501.0 kisebb esélye az oddsok alapján. Persze, mondhatnánk, hogy ennyi erővel ezek a csapatok is nyerhetnek, de ebbe most inkább ne menjünk bele.

Racionális magyarázatot nyilván nehéz adni arra az elképzelésre, hogy miért is hazánk legjobbjai nyerik majd az Európa-bajnokságot, de akad néhány olyan párhuzam a 2004-es görög csapattal és a mostani magyar válogatottal, ami felettébb elgondolkodtató.

Az első közös dologról már esett szó föntebb, egyik csapatban sem hitt senki, még maguk a szurkolók sem nagyon. Most tíz emberből kilenc nyilván teljesen földtől elrugaszkodott őrültségnek titulálná a magyar válogatott Eb-győzelmét és nem feltétlenül a híres magyar pesszimizmus miatt.

Aki látta a 2004-es Európa-bajnokságot, az nyilván emlékszik a görögök kapusára, Andónisz Nikopolídiszra. A már akkor igencsak őszes hajú hálóőr ugyan csak 33 éves volt, de külseje alapján simán idősebbnek nézett ki és a nem mellesleg az Eb legjobb kapusának választották. Nos, ebből kiindulva a negyven éves Király Gáborral a kapunkban a fiúk nemhogy megnyerik majd az Eb-t, de mindezt kapott gól nélkül teszik majd!

Azt se feledjük, hogy az akkori görög együttesnek német edzője volt csakúgy, mint nekünk. Otto Rehhagel olyan katonás rendet vágott a csapaton belül, hogy az a mai napig hihetetlen. Elképesztően fegyelmezett játékkal rukkoltak ki a görögök, ami ugyan szép nem volt, de eredményes annál inkább. Nálunk is német edző ül a kispadon Bernd Storck személyében, aki szintén rendet vágott, sőt képes volt egy olyan bravúrra, ami évtizedeken át senkinek nem jött össze: egy nálunk erősebbnek vélt csapatot tétmeccsen oda-vissza vertünk a pótselejtezőn.

További párhuzamot jelent a portugál szál. A görögök az akkor házigazda Portugáliával játszottak a nyitómeccset (melyet 2-1-re megnyertek) és végül a döntőbe is ez a két csapat jutott, ahol szintén a hellének diadalmaskodtak (1-0). Most ugyan nem a magyar-portugál lesz az Eb nyitómeccse, de egy csoportba kerültünk C. Ronaldóékkal.

Természetesen ezek a felsorolt okok önmagukban nem eredményeznek azonnali Eb-győzelmet, de azért érdekesség gyanánt mindenképp említésre méltóak. A magyar szurkolók java alighanem azzal is maximálisan elégedett volna, ha a csoportból továbbjutnánk, ami már csak a lebonyolítási rendszer miatt sem lehetetlen feladat (a legjobb négy harmadik helyezett is továbbmegy a négy csapatos csoportokból). Tehát extrém esetben még győzni sem kell a továbbjutáshoz.

Már Dárdai alatt is látszott és szerencsére ez Storck érkezése után sem változott, hogy a magyar válogatott tagjai végre elhiszik, hogy bárki ellen lehet keresnivalójuk, ez a Horvátország elleni barátságos meccsen is megfigyelhető volt (1-1). Így aztán egyáltalán nem földtől elrugaszkodott az a kijelentés, miszerint a három csoportmeccsből négy pont simán hozható. Az osztrákokkal iksz, Izlandot Böde elintézi (neki valamiért igencsak jól megy az északi csapatok ellen) és akkor a portugáloktól akár ki is kaphatunk, négy ponttal tényleg reális esélyünk van a továbbjutásra.

Ha pedig továbbmegy a csoportból a magyar válogatott, akkor onnantól kezdve tényleg bármi megtörténhet, mint ahogyan azt a görögök már megmutatták 2004-ben.

Fogadj az Európa-bajnokságra!