Hogy lett Mario Gomez kulcsember a német válogatottban?


Mario Gomez szinte az utolsó pillanatban került be a nevezettek közé kerethirdetéskor. Sokan kételkedtek benne, hogy ő lesz a legoptimálisabb szereplő a középcsatár pozíciójában, de a helyzet az, hogy beválogatása döntő fontosságúnak bizonyult a német válogatott játékára, így most sokakat tölt el aggodalommal, hogy sérülés miatt szinte biztos, hogy a csatár lemarad az elődöntőről, és –amennyiben úgy alakul –akkor a fináléról is.

Gomez eredetileg az olasz Fiorentina játékosa, de a tavalyi szezont kölcsönben a török Besiktasnál töltötte, ahol valósággal újjászületett egy igencsak balszerencsének mondható olaszországi szezon után.

A 30 éves játékos már a Bayern Münchennél eltöltött ideje alatt is parádés statisztikákat tudott felmutatni, 176 meccsen 113-szor volt eredményes a „bőrnadrágosok” mezében négy év alatt. Mindenki azt várta a riedlingeni születésű centertől, hogy még tovább fejlődik, hiszen csak 27 éves volt, amikor eljött a klubtól, de természetesen távozásának is megvolt a maga oka.

Annak ellenére, hogy Gomez két bajnokságot, egy kupát és Bajnokok-ligáját is nyert a csapattal sose találta igazán az összhangot a szurkolókkal, akik elsősorban azt rótták fel a támadónak, hogy nem veszi ki a részét eléggé a védekezésből. Ez az ellentét a 2012-es elveszített BL döntő után merült fel legjobban, amikor is őt kiáltották ki bűnbaknak a kudarc miatt. Ekkor terjedt el az állalános vélekedés is róla, hogy jó csatár, aki képes sok gólt szerezni, de gyenge védekezése miatt sose lesz az világklasszis játékos, akire a Bayernnek igazán szüksége van.

Ezután került a bajor sztáregyütteshez a horvát Mario Mandzukic, aki mögött Gomez egyértelműen a tartalékok közé szorult. Mindez igencsak keserű érzés lehetett a német center számára, mivel kiszorulása előtti szezonban 52 meccsen 41-szer volt eredményes, míg Mandzukic első számú támadóként a triplázás évében „csak” 22 gólig jutott.

Így kézenfekvő volt a 189 cm magas csatár távozása az Allianz arénából, útja pedig a napfényes Itáliába vezetett, egész pontosan Firenzébe, miután a „lilák” 16 millió fontot kínáltak érte a bajoroknak. A kezdet roppant ígéretesnek tűnt, hiszen a bemutatásán több mint 20 ezer szurkoló is megjelent Gomez üdvözlésére, de a folytatás elég hamar katasztrófába fordult.

Az új szerzemény ugyanis igen hosszú térdsérüléssel küszködött szinte végig a 2013/14-es szezon során, mindössze tizenötször lépett pályára és összesen négy gólt szerzett. Ráadásul kimaradt a német válogatott 2014-es keretéből, így értelemszerűen lecsúszott a világbajnoki aranyról is. A lassan gyógyuló sérülés és a válogatott miatt érzett frusztráció együttes hatására dönthetett úgy levegőváltozásra van szüksége, így 2015 nyarán a török bajnokságban szereplő Besiktashoz került kölcsönbe.

Mint később kiderült talán karrierje legjobb döntését hozta meg ezzel az igazolással, hiszen szabályszerű másodvirágzás következett a karrierjében, 26 góljával a bajnokság gólkirálya lett önmagának is bizonyítva, hogy nem felejtett el gólt lőni és képes felidézni azt a formát, amit Bayern-mezben csillogtatott.

Márciusban négy év után gólt szerzett ismét a válogatott mezében (Anglia ellenében) így pedig meggyőzte Joachim Lőwöt, hogy érdemes kivinni őt a franciaországi Európa-bajnokságra is.

Távollétében a németek elsősorban Miroslav Klosét játszották a center pozíciójában, a brazíliai siker – és Klose válogatottbeli visszavonulása után– Lőw folyamatosan próbálkozott, hogy megtalálja az ideális középső támadót, lehetőséget adva a poszton Mario Götzének, Thomas Müllernek, André Schürrlének, de ezek a szárnypróbálgatások maximum is csak átmeneti sikereket hoztak, amit az is bizonyít, hogy a Nationalelf csak 10 meccset nyert meg 19 fellépéséből (ebbe beleértendő az Eb-kvalifikáció és egyéb felkészülési-barátságos meccsek is) és sokszor eléggé tanácstalannak is látszódott a gárda.

Ez történt magán az Eb-n is, ahol ugyan sikerült megverni egy nem egészen egyértelmű meccsen Ukrajnát, majd kibirkózni egy gól nélküli döntetlent a lengyelekkel, de a játék összképe továbbra sem volt az igazi.

Ekkor lépett be a képbe – pontosabban Észak-Írország ellen a pályára– Mario Gomez és ugyan a játéka nem volt tökéletes, de gólt lőtt, ahogy aztán Szlovákia ellen is a nyolcaddöntőben. És ha Gianluigi Buffon nem védett volna ihletett formában, akkor Olaszország ellen már zsinórban harmadik gólját is ünnepelhette volna.

Gomezt nem csak elképesztő statisztikája (28 mérkőzésen 21 gól) nélkülözhetetlenné a mostani válogatott számára, de olyan képességei is, hogy képes megtartani közvetlenül az ellenfél kapuja előtt a labdát, sorra megnyeri a fejpárbajokat és képes remek passzokat is adni, ahogy az Olaszország ellen is láthattuk.

Németország két éve úgy lett világbajnok, hogy rendelkezett egy hasonló kvalitású Miroslav Kloseval, de most, hogy Gomez kidőlt a sorból az elsőszámú center sérült le és ez komoly megrázkódtatás az együttes Európa-bajnoki esélyeire. A legtöbb szurkolónak már előre van egy olyan érzése, hogy a csatár távolléte igencsak érezhető lesz a Nationalelf játékán a Franciaország elleni elődöntőn.