A futball kupameccsekkel tér vissza a honi pályákra


Dorog5.50  döntetlen4.50  Vasas1.40
Ahhoz képest, hogy a Dorog milyen harmatosan szerepel a másodosztályban, a Magyar Kupa igazán fekszik a csapatnak. A Tatabánya és a Hódmezővásárhely után az NBI-es MTK-t ejtették ki a sorozatból. Most viszont igazán nehéz feladat előtt állnak, hiszen a magyar élvonal egyik meghatározó együttesét, a Vasast fogadják.

Az edzőmeccsek eredményeit nem szokás túl komolyan venni, ugyanakkor vegyük figyelembe, hogy a Dorog egyik komolyabb ellenfelét sem tudta legyőzni a felkészülés során. Azt pedig láthattuk mennyire masszív együttes ebben a szezonban a Vasas, szóval idény eleji forma vagy sem, elég nagy meglepetés volna, ha nem az angyalföldiek jutnának majd tovább ebből a párharcból.

A Vasasnál nem volt nagy játékos mozgás a téli szünetben: egyedül Gaál Bálint érkezett a Haladásból és Czvitkovics Péter mellett csak Osváth Attila távozott (utóbbit Debrecenbe adták kölcsön). Tehát együtt maradt a szezon meglepetéscsapata, és ha tudják azt hozni, amit ősszel láttunk tőlük, akkor a bajnokságban és a kupában is komolyan kell számolni a Vasassal.

Tipp: Vendég gólok 2,5 felett 2.18


Zalaegerszeg3.75  döntetlen3.75  Újpest1.73
Az egykor szebb napokat látott ZTE (hol van már a Manchester United verő Koplárovics Béla?) csak szenved az NBII középmezőnyében. Ami a Magyar Kupát illeti, eddig nem voltak túl acélos ellenfeleik: a Tevel és a Tiszakécske után a Balmazújvárost ejtették ki, az első komoly megpróbáltatás csak most jön.

Újpesten sem a kiváló szereplés miatt marad emlékezetes ez a szezon, hanem inkább az anyagi gondok és a stadion felújítása körüli botrányok okoznak izgalmakat Budapest IV. kerületében. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség korábbi döntése miatt ugye most sem igazolhatott senkit az Újpest, úgyhogy nagyjából maradt minden a régiben, egyedül Nagy Tibor távozása és az untpótlásból felhozott Szűcs Kristóf profi szerződése jelent némi változást.

Ősszel egyébként az Újpest volt a magyar bajnokság döntetlenkirálya – összesen kilenc alkalommal ikszeltek 19 forduló alatt. A kupából könnyedén ütötték ki a Mádot és a Felsőzsolcát, de az óriásölő Kozármisleny majdnem kibabrált a lilákkal, őket csak a tizenegyespárbaj után tudták búcsúztatni. A ZTE-vel utoljára 2015 őszén találkoztak, szintén a Magyar Kupa küzdelmei során. Akkor idegenben 5-0-ra nyert az Újpest, de most talán nem lesz ilyen nagy különbség a két csapat között.

Tipp: Mindkét csapat gólt szerez 1.73


Ferencváros1.85  döntetlen3.40  Honvéd3.60
Ez a párosítás egyértelműen a nyolcaddöntő rangadója. Nem csak a két együttes múltja, hanem a jelen miatt is, hiszen a Honvéd a második helyen zárt ősszel a bajnokságban, míg a Fradi nem sokkal lemaradva a negyedik. Külön pikantériája a találkozónak, hogy Botka Endre a télen igazolt az FTC-be, amit nem kis felháborodással vettek tudomásul a kispesti drukkerek (konkrétan elégették Botka mezét).

A fiatal védővel alapemberként számolnak az Üllői úton, és mellette még voltak érkezők bőséggel. Bognár István Diósgyőrből, Kleinheisler László a Darmstadtból igazolt a Fradiba (utóbbi csak fél évre, kölcsönbe) mellettük Julian Koch (Fortuna Düsseldorf), Amadou Moutari (Anzsi Mahacskala), Janek Sternberg (Werder Bremen) húzott még zöld-fehér szerelést. Ugyanakkor Busai Attila, Csilus Ádám, Nagy Dominik, Pintér Ádám és Cristian Ramirez már nem tagja az együttesnek.

Nagy volt hát a mozgás az FTC-nél és egyelőre még kérdéses, hogy mennyire sikerült összegyúrni a csapatot – az edzőmeccsek alapján még van hová fejlődnie a gárdának, főleg védekezésben vannak gondok. Eddigi kupaellenfelei közül egyedül a Koroncó legyőzése nem okozott különösebb problémát a Ferencvárosnak, a BKV Előre és a Felcsút ellen igencsak megszenvedtek a győzelemért.

A Honvéd sem feltartott kézzel érkezik az Üllői útra és ugyan náluk is voltak változások a keretben, korántsem volt akkora a jövés-menés. Laczkó Zsolt és Villám Balázs érkezett, míg Botka, Nagy és Prosser távozott. Ami pedig az eddigi kupaszereplésüket illeti a kispestieknek, nos nem volt különösebben nehéz dolguk a Mórahalom, a Rákosmenti KSK és a Ménfőcsanak ellen. Az FTC-vel viszont kétszer is találkoztak a bajnoki fordulók során és mindkétszer kikaptak (előbb 0-1 otthon, majd 3-2 idegenben). Viszont a héten halott nyilatkozatok alapján úgy tűnt, hogy eléggé felszívták magukat erre a meccsre, úgyhogy meglephetik a házigazdákat.

Tipp: Döntetlen 3.40