Felkészülési meccsek: Pályán a csoportellenfeleink


Ausztria1.05  döntetlen10.50  Málta26.00
Nehéz lenne azt állítani, hogy az Európa-bajnokságra készülő osztrák válogatott világklasszis ellenfelekkel játszana felkészülési mérkőzéseket a nagy megmérettetés előtt. Persze Máltánál nem sok gyengébb csapat van Európában, előzőleg azért komolyabb játékerőt képviselő válogatottakkal mérték össze erejüket a sógorok és ez az eredményeken is meglátszik.

A selejtezők után először Svájccal játszottak és otthon kikaptak 2-1-re még tavaly októberben. Aztán márciusban az albánokat fogadták – őket 2-1-re megverték. Három nap múlva viszont nem bírtak Törökországgal és annak a mérkőzésnek 2-1-es vereség lett a vége. Ezekből persze nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, az ilyen meccsek jobbára kísérletezéssel telnek.

Az osztrákok egész biztosan behúzzák majd ezt a mérkőzést, egyfelől azért, mert talán még soha nem volt ilyen erős keretük, másfelől meg Málta az ellenfél, akiknek meglehetősen nagy problémát okoz a gólszerzés idegenben. Például a 2015-ös esztendőben ez egyszer sem sikerült nekik, ugyanakkor nagy verést csak Csehországban kaptak (6-0), a többi meccset megúszták maximum két kapott góllal. Ez azért nagy fegyvertény, mert többek közt olyan ellenfelek vendégei voltak, mint Norvégia vagy Olaszország.

Tipp: Gólok 3,5 alatt @ 2.08


Norvégia2.50  döntetlen3.20  Izland2.95
Ha már szóba kerültek a norvégok: a finnek után újabban a második kedvenc északi labdarúgó válogatottunk Izlandot fogadja szerda este. Sok szót nem is érdemes Norvégiára vesztegetni, az őszi pótselejtezők során mindannyian láthattuk mire képesek még egy „álomsorsolás” esetében is. Az azóta elért eredményeiket a rend kedvéért mondjuk el: gól nélküli döntetlen Észtországban, ezt követően 2-0-ra nyertek otthon a finnek ellen és május végén 3-0-ra kikaptak Portugáliában. Tehát a norvég foci feltámadása még várat magára.

Sokakban még él a régi beidegződés Izlanddal kapcsolatban és hajlamosak lehetnek lebecsülni csoportellenfelünket. Pedig már a 2014-es világbajnokságra is majdnem kijutottak és ha megnézzük az izlandi keretet, láthatjuk, hogy a csapat egy része nívós bajnokságokban futballozik. A teljesség igénye nélkül találunk izlandi játékost a Premier League-ben (Gylfi Sigurdsson – Swansea) és a Championship-ben egyaránt (Aron Einar Gunnarsson – Cardiff City, Jóhann Berg Gudmundsson – Charlton Athletic), illetve a Németországban futballozókról se feledkezzünk meg (Alfred Finnbogason – FC Augsburg, Jón Dadi Bödvarsson  Kaiserslautern). Emellett még van Olaszországban és Franciaországban légióskodó játékosuk is, de a többség a svéd bajnokságban játszik.

Bár Izland idegenben nem a legjobb eredményeket produkálja, ám ne feledjük, hogy a selejtezők alatt például Amszterdamban verték 1-0-ra a hollandokat, de említésre méltó a 3-2-es görögországi sikerük is március végén. Bár azt is érdemes megemlíteni, hogy 2016-ban ez volt a második győzelmük, előtte kikaptak az Egyesült Arab Emirátusoktól, az USA-tól és a dánoktól. Nem elhanyagolható tény, hogy az összes felkészülési meccsüket idegenben játszották.

Tipp: X2 @ 1.53


Anglia1.92  döntetlen3.40  Portugália4.20
Igazi focicsemegét láthatunk majd csütörtökön. Roy Hodgson nagyszerűen összekalapálta az angol válogatottat, az Eb-selejtezőket veretlenül abszolválták. Ami az idei évben elért eredményeiket illeti: négy barátságos meccsen vannak túl és ezekből hármat megnyertek és egyszer kikaptak. Márciusban előbb 3-2-re győztek Németországban, majd otthon kikaptak a hollandoktól 2-1-re. Aztán ugyanilyen arányban verték hazai pályán Törökországot, majd Ausztráliát.

A portugál válogatott játékosait elég jól ismerjük. A nagy öregek mellett (Nani, Quaresma, vagy éppen Ricardo Carvalho) ott van a Benfica tehetsége, Reanto Sanches, akit fiatal kora ellenére sokan már Edgar Davids-hoz hasonlítgatnak (és nem csak a frizurájuk miatt). Na meg persze a világ egyik legjobb labdarúgója, Cristiano Ronaldo, aki vitán felül az együttes legmeghatározóbb alakja, nélküle valószínűleg ki sem jutottak volna az Eb-re (a dánok és az örmények ellen is ő rúgta az egyetlen, győzelmet hozó gólt). Ha tippelni kéne, CR7 nagy eséllyel kihagyja majd a találkozót, hiszen egy igen megterhelő szezon után egy kisebb sérülést is összeszedett és hát a szombati BL döntő 120 perce sem múlhatott el nyomtalanul.

A portugálok három felkészülési meccset játszottak ebben az évben, mindhármat otthon. Márciusban nagy meglepetésre 1-0-ra kikaptak Bulgáriától, majd pár nappal később 2-1-re verték Belgiumot és május végén 3-0-ra Norvégiát.

Tipp: Mindkét csapat gólt szerez @ 2.20