Tovább selejteznek Európában


Skonto Riga3.40 döntetlen3.30 Debrecen2.12
Kellemetlen ellenfél vár a Debrecenre csütörtök este a lett fővárosban. A Skonto neve nyilván senkinek sem cseng túl ismerősen, ami nem csoda, hiszen általában már rögtön az elején búcsúznak a nemzetközi kupáktól.

Az előző szezonban ezüstérmet szerzett a gárda, ugyanakkor a balti állam bajnoksága most is javában pörög: 11 fordulón vannak már túl a csapatok és a Loki ellenfele 21 ponttal a harmadik. A Skonto vasárnapi bajnokiját megnyerte hazai pályán 2-1-re, pályaválasztóként meglehetősen ritkán szokott veszíteni. Utoljára 2014 októberében fordult elő ilyesmi, egy lett bajnokin. Az EL előző selejtezőkörében az ír St. Patrick’s gárdáját ejtették ki 4-1-es összesítés után.

Csak a rend kedvéért idézzük föl: a Debrecen a montenegrói Sutjeskát búcsúztatta, miután 3-0-nyert a Nagyerdei Stadionban és 2-0-ra kikapott idegenben. A montenegrói meccsen rettenetesen futballozott a DVSC, azt a teljesítményt nem kéne megismételniük…

Szerdán érkeztek meg Rigába a cívisek, Kondás Elemér edző dolgát sok sérülés nehezíti: Nenad Novakovics, Balogh János, Lázár Pál, Ludánszki Bence, Ferenczi János és Zsidai László játékára nem számíthat a szakvezető. Jó hír viszont, hogy Máté Péter már jól van, illetve az új szerzemény, Geoffrey Castillion is bevethető.

Tipp: Félidőben X @ 2.06   

Ferencváros1.70 döntetlen3.60  Zeljeznicar4.65
Nem először találkozik a két csapat európai kupában: az UEFA kupa 1971-72-es szezonjában roppant szoros meccsen a zöld-fehérek jutottak tovább a negyedik fordulóból.

Nos, ez valószínűleg most sem lesz könnyű menet, hovatovább a bosnyákoknál szinte örömtüzeket gyújtottak, amikor megtudták, hogy a Fradi lesz az ellenfelük. Aztán a héten jött az altatás a részükről, hogy azért jó csapat az FTC és a többi, meg a szokásos lózungok.

Mondjuk a múlt héten tényleg meggyőző teljesítményt nyújtott az Ferencváros a GA Eagles ellen (4-1) de azért azt is látni kell, hogy a holland csapat nem egy világverő egylet és a bosnyák alakulat jóval keményebb ellenfél.

Ráadásul a Fradinál elfogytak a belső védők: Pavlovic elment, Mateos pedig igencsak összerúgta a port Dollékkal és nincs a keretben. A német mesternek olyan kényszermegoldásokat kell alkalmaznia, amit a már hollandok elleni meccsen is láthattunk, azaz Leandro Nalepával játszott a védelem közepén. A középpályán és elöl viszont rendben van a Fradi, plusz a héten még egy csatárt igazoltak Radó személyében.

A Zeljeznicar kapott gól nélkül jutott tovább az első körből; a máltai Balzan FC-t idegenben 2-0-ra, hazai pályán pedig 1-0-ra verték. Ebben a sikerben nagy szerepe volt a fiatal bosnyák játékosnak, Bajicnak aki Máltán duplázott, Szarajevóban meg ő adta a gólpasszt. Ha őt sikerül kikapcsolni, akkor nem lehet nagy gond.

Tipp: Félidőben 1 @ 2.32

Eredő odds: 4.78