A mindent ELdöntő


Benfica 3.20, döntetlen 3.25, Chelsea 2.30
A Benfica fantasztikus, hónapokig tartó veretlenségi sorozata egészen addig tartott, míg az Európa Liga elődöntőjében össze nem akadtak a Fenerbahce csapatával. 1-0-ra kikaptak Törökországban, azonban a visszavágón 3-1-re nyertek. Azóta két tétmeccsen lépett pályára Benfica, hazai pályán 1-1-es döntetlent játszottak az Estoril elleni bajnokin, majd a következő fordulóban kikaptak Portóban 2-1-re. Ezzel a Benfica már csak második a portugál bajnokságban. Ami az európai szereplésüket illeti, a BL csoportkör harmadik helye után folytatták a második számú európai kupában, ahol nyolc meccsből hatot megnyertek, egyszer játszottak döntetlent és egyszer kikaptak. 14 gólt rúgtak és hetet kaptak. Egyedül a Fenerbahce elleni idegenbeli meccsen maradtak gólképtelenek. Egyébként az idei kiírásban már játszottak angol csapattal, Newcastle United-et 4-2-es összesítéssel búcsúztatták (idegenben 1-1, majd otthon 3-1).

Szuper formában van a Chelsea, nyolc tétmeccs óta nem talált legyőzőre a londoni csapat. Többek között a MU-t is megverték nem is olyan régen, a bajnokságban jelenleg a harmadik helyen állnak. Az Európa Liga elődöntőjéből kettős győzelemmel jutottak tovább a Bázel ellen. Svájcban az utolsó pillanatokban nyertek 2-1-re, hazai pályán pedig csak a második félidőben erőltették meg magukat, de így is 3-1-re sikerült győzniük. Csakúgy, mint a Benfica, ők is BL csoportból pottyantak az EL-be, mérlegük 5-1-2. A Rubin Kazany és a Steua Bukarest otthonában szenvedtek vereséget. Nyolc meccs alatt 15 gólt rúgtak és nyolcat kaptak, csak Bukarestben maradtak gólképtelenek.

Két, nagyjából azonos játékerőt képviselő csapat találkozik tehát ma este Amszterdamban, a mérkőzést a pillanatnyi formájuk dönti majd el. Nehéz dolog ilyenkor a fogadó élete, hiszen egy döntőben bármi megtörténhet (csakhogy a közhely szótárat is fölcsapjuk ma). Érdemes lehet talán a gólok számát megtenni, azzal annyira nem lőhetünk mellé, hiszen mindkét csapat gólerősen játszik. De aki magabiztos, az a győztesre is rakhat pénzt.

Óvatos tipp: Gólok száma több mint 2.5 @ 2.10

Bevállalós tipp: Gólok száma a második félidőben 3 vagy több @ 5.50

Extra bevállalós tipp: A Benfica nyeri az Európa Ligát, tizenegyes párbaj után @ 10.50