EL-selejtezők: A Videoton megmentheti a magyar klubcsapatok becsületét


Torpedo Zhodino2.90  döntetlen3.30  Debrecen2.35
Ha az elmúlt pár napban nem történt száznyolcvan fokos fordulat Debrecenben, akkor a Loki is ugyanarra a sorsra jut majd, mint szerda este a Ferencváros. Azaz egy papíron gyengébb ellenféllel szemben kiesik egy európai kupából.

Persze lassan megszokhattuk, hogy klubcsapataink nemhogy a tavaszt, de még az őszt sem érik meg sem az EL-ben, sem pedig a BL-ben, és hát újabban még az augusztus is fényévnyi távolságokra került.

A Debrecen múlt heti, illetve szombati produkciójára elég nehéz jelzőket találni, úgyhogy inkább maradjunk tárgyilagosak. Egy héttel ezelőtt 1-0-s vezetés után fordított 2-1-re a fehérorosz Zhodino a Nagyerdőben, majd pár nappal később a Paks rabolt pontot Debrecenből (1-1). Ilyen előjelek után sok jóra nem számíthatnak a cívisek idegenben és nem lenne túlságosan meglepő, ha a DVSC is rövid úton befejezné az európai kupaszereplést.

Tipp: Félidőben X @ 2.06


Qabala1.70  döntetlen3.60  MTK5.00
Az MTK sincs könnyű helyzetben, miután az első meccset 2-1-re elveszítette. Ráadásul az azerbajdzsáni Qabala tavaly a csoportkörig menetelt és valószínűleg már szerzett akkora rutint, hogy ne engedje ki a kezéből a továbbjutást. AZ MTK céljait meg inkább hagyjuk, ha vannak is, akkor abba simán belefér egy kiesés az Európa Liga második selejtezőkörében.

A Qabalát a tavalyi Európa Liga szezonban csak a nála jóval erősebb ellenfelek tudták legyűrni hazai pályán, úgyhogy a kék-fehérektől már egy idegenben rúgott gól is szép teljesítmény volna, nemhogy kettő. Ennyi kéne ugyanis a továbbjutáshoz.

Tipp: Vendégek góljai 0,5 felett @ 1.60


Cukaricki2.20  döntetlen3.00  Videoton3.50
A Videoton még megmentheti a magyar klubcsapatok becsületét. A fehérváriak 2-0-s előnnyel érkeznek Belgrádba, ami nem sok, de legalább előny. Abban viszont mindenki biztos lehet, hogy a szerbek nem adják föl és főleg hazai környezetben igyekeznek majd bedarálni a Vidit.

Egyébként hétvégén a Diósgyőr 2-1-re verte Felcsúton a Videotont, igaz, akkor sok játékost pihentetett Henning Berg vezetőedző. A továbbjutás bebiztosításához gólt kell lőnie a fehérvári csapatnak, ez még talán össze is jöhet nekik.

Tipp: Mindkét csapat gólt szerez @ 2.02