EL-selejtezők: Előnyös helyzetben a magyar csapatok


Debrecen1.01  döntetlen21.00  La Florita28.00
Ahogyan az (el)várható volt, a Debrecen fölényesen megnyerte az első meccset San Marinóban és 5-0-s előnnyel várhatja a visszavágót. Innen már nehéz elbukni a párharcot, a két csapat között durva osztálykülönbség van, melyet jól mutat, hogy a kinti meccsen a Loki már az ötödik percben vezetett Szakály góljával.

Valószínűleg itthon sem vesznek majd vissza a tempóból a cívisek, hiszen várhatóan nagy számban látogatnak ki majd a szurkolók, köszönhetően az ingyenes belépésnek – nyilván szeretnék majd őket kiszolgálni. Nem mellesleg Kondás Elemér is azt nyilatkozta, hogy otthon is minél több gólt akarnak szerezni.

A vendégek sok jóra nem számíthatnak ezen a visszavágón, már egy rúgott gól is meglepetésnek számítana részükről. Érdekesség, hogy a tavalyi EL-selejtezőjükön is 5-0-ra kaptak ki a (akkor a Vaduz volt az ellenfelük) és aztán a liechtensteini visszavágót 5-1-re elveszítették. Azaz idegenben összejött nekik a góllövés és kis szerencsével ezt most megismételhetik.

Mindenesetre az előzetes történések alapján joggal bízhatunk abban, hogy megint egy sok gólos találkozót láthatunk majd.

Tipp: Gólok 4,5 felett @ 2.02


MTK1.45  döntetlen4.25  Aktobe6.80
Az MTK már koránt sincs olyan könnyű helyzetben, mint a Debrecen, bár az idegenben elért 1-1-es döntetlen a kék-fehéreknek kedvez. Ugyanakkor még nincs kész az új Hidegkúti Stadion, szóval ha úgy tetszik, az MTK megint idegenben lép majd pályára, hiszen a mérkőzést Gyirmóton rendezik.

Biztató lehet a hazaiak számára, hogy a kazahsztáni meccsen az MTK szerezte meg a vezetést Torghelle révén és a hazaiak csak egy (vitatható) büntetővel tudtak egyenlíteni. Ugyan nem csak emiatt, de Teodoru Vaszilisz is továbbjutást vár csapatától.

Tovább növeli az MTK továbbjutási reményeit, hogy az Aktobe idegenben ritkán eredményes és ez a kijelentés fokozottan igaz a nemzetközi meccsekre. Utoljára három évvel ezelőtt tudtak győzni idegenben a második számú kupasorozat selejtezőjében, azóta négy EL-meccset elveszítettek vendégként, illetve egyszer 0-0-s döntetlent játszottak.

Tipp:
Gólok száma a vendégcsapatnál 0,5 alatt @ 1.81