Eb-napló: Az Eb júliusban ér véget!


A címben említett megállapítást még Bordeaux-ban mondta nekünk egy magyar szurkoló. Éppen azt üvöltöztük a stadion előtti placcon, hogy az „éjjel soha nem érhet véget” erre odajött hozzánk és közölte; inkább énekeljük azt, hogy az „Eb júliusban ér véget” – utalva a továbbjutásra. A srácról később kiderült, hogy kispesti és a ’98-as magyar-románon (Hrutka Rudi, szevasz!) ő tette ki a molinót, miszerint „Lesz még Bukarest magyar falu!”

De ne kalandozzunk el. Azon a bordeaux-i délutánon még nem sejtettük, hogy megverjük az osztrákokat, majd kétszer ikszelünk és csoportelsőként továbbjutunk a nyolcaddöntőbe. Sőt, nemhogy nem sejtettük, de a legvadabb álmainkban sem fordult elő az, ami végül megtörtént. Pedig a nagy magyar átlagot meghazudtolva én teljesen pozitívan álltam az Eb-hez.

Azóta sem tudtam még felfogni az egészet. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni az érzéssel. De ahogy elnézem, más sem nagyon. Olyan emberek hívogatnak folyamatosan, akiknek eleddig kis túlzással még a lesszabály sem volt teljesen tiszta. Most meg focilázban égnek. Kleinheislert emlegetik, „gerazoliznak” és nem értik mi történt a magyar válogatottal. Hozzátenném, hogy én sem. Erre a csoda szó nem elég kifejező. Mert szintet lépett a csapat és nem egyet, hanem élből ötöt.

A lyoni meccs másnapján haza kellett jönnünk, mert a jegyszerzés igencsak problémásnak bizonyult a belgák elleni negyeddöntőre. Viszont ha bedaráljuk őket, akkor megyünk vissza. Már ha lesz jegy.

Elképesztő volt az eufória, amit a három csoportmérkőzés alatt átéltünk és a portugál meccs méltó befejezése volt a csoportküzdelmeknek. Lyoni szállásadónk sms-ben gratulált egyből a meccs után, majd az utcákon random emberek szólítottak le minket, a vállunkat veregették és gratuláltak az Eb eddigi legjobb meccséhez. Hihetetlen volt! Mi az, hogy volt, még mindig az!

Akármi is lesz ma este a belgák ellen, mi már megtettük, amit megkövetel a haza. De azért ott motoszkál bennem, amit a kispesti srác mondott… Az Eb júliusban ér véget! Ja meg persze üzenjük Brüsszelnek, hogy same in english!

2016. 06. 26.
A magyar válogatott Eb-győzelmére kínált odds 67.00.

Az Eb-napló többi részét itt találod.