Újabb kivégzés jöhet Münchenben


Bayer Leverkusen 1.42, döntetlen 4.40, Werder Bremen 7.60
Múlt héten a Hoffenheimet szórta meg hazai pályán a Leverkusen (5-0), ezzel megerősítették a tabellán elfoglalt harmadik helyüket, amely nem mellesleg BL indulást ér. A Bayer négy meccses veretlenségi sorozatot tudhat magáénak, igaz kétszer csak döntetlenig jutottak. Pályaválasztóként a második legjobbak a Bundesligában, csak a Dortmund és a Bayern tudott náluk győzni. Tavaszi mérlegük hazai pályán 10-3-2.

Lassan a kiesés rémével kell szembenéznie a Werdernek ha nem kapják össze magukat. Noha egyelőre 14. helyen állnak 32 ponttal, az osztályozó helyen álló Augsburg csak öt pontnyira van tőlük. Persze nem véletlenül kerültek a táblázat aljára, kilenc meccs óta nyeretlen a Bréma. Utolsó győzelmüknek Stuttgartban örülhettek még február elején, azóta csak négy döntetlent sikerült összehozniuk öt vereség mellett.

Tipp: Félidőben a Leverkusen vezet @ 1.92

Bayern München 1.22, döntetlen 6.25, Freiburg 12.00
Nem vitás, hogy a bajorok Európa totális leigázását tervezik, sőt az első lépést már meg is tették a Barcelona keddi megsemmisítésével. A totális uralkodás megkezdéséig azonban még olyan apró-cseprő dolgokkal is foglalkozniuk kell, mint a Freiburg vendégjátéka. A Bayern már hetekkel ezelőtt bajnok lett, és ha csak fele olyan jól játszanak majd, mint kedden, talán még akkor is jobban tennék a freiburgiak, ha ki sem állnának. Egyébként a München múlt héten is gólfesztivált rendezett a bajnokságban, a Hannover otthonában nyertek 6-1-re. A kétgólos hendi most úgy adja magát, mint Robben szélről történő befelé cselezése.

A Freiburg kétszer egymás után kapott ki Stuttgartban, először a kupában 2-1-re, majd ugyanezt az eredményt lekopírozták a bajnokságban is. Egyébként az ötödik, EL-t érő helyen tanyáznak és akár még a BL selejtezőt is megcsíphetik. Mondjuk ezt a remek pozíciót nem feltétlenül igenbeli teljesítményüknek köszönhetik, tavasszal vendégként 2-2-3 a mérlegük.

Tipp: Fogadás hendikeppel (0-2), a Bayern nyeri a meccset @ 2.60

Fortuna Düsseldorf 4.70, döntetlen 3.75, Borussia Dortmund 1.70
Ha a kiesés szele meglegyinti a Werdert, akkor a Düsseldorfot már szinte arcul csapja. Három ponttal előzik meg az osztályozós Augsburgot és ez az előny könnyen elolvadhat, főleg ha utóbbi megveri a Stuttgartot (bár erre kicsi az esély). Szóval a Düsseldorf nyolc forduló óta nyeretlen, legutóbb Hamburgból távoztak vereséggel (2-1). Legutóbbi három hazai meccsükön két pontot szereztek.

A Dortmund sem akart lemaradni a Bayern mögött, már ami az európai sztárcsapatok lealázását illeti. Szerdán a Real Madridot verték 4-1-re a BL-ben, gyakorlatilag hiba nélkül játszották végig a kilencven percet. A bajnokságban másodikak, múlt héten a Mainzot verték otthon 2-1-re, legutóbbi öt bajnokijukat megnyerték. Tavasszal hat meccset játszottak vendégként, négyet megnyertek, egyszer ikszeltek és csak a Schalke tudta őket megverni.

Tipp: Fogadás hendikeppel (1-0), a Dortmund nyeri a meccset @ 2.85