Új seprű jól seper?


Hoffenheim 1.95, döntetlen 3.45, Fortuna Düsseldorf 3.65
Komoly tűzoltásba kezdtek a Hoffenheimnél, mert már nem csak a ház ég, hanem az egész telek lángol. A nemrég még bravúrosan szereplő kiscsapat idén borzasztó gyengén játszik, ezért a hét elején azonnali hatállyal fölmentették Marco Kurz vezetőedzőt és Andreas Müller klubmenedzsert. Kérdés, hogy az edző helyére érkező Markus Gisdol mennyire váltja meg a világot, hiszen neki nincsen edzői tapasztalata a Bundesligában. Mondjuk a csapatot ismeri, mert a 2009 és 2011 közötti sikeres időszakban (amikor Ralf Rangnick volt az edző) a Hoffenheim második csapatát irányította, majd Ralffal együtt a Schalkéhoz szerződött. Később Huub Stevens stábjában is dolgozott.

Mindenestre egy új edző érkezése mindig fölrázza a csapatot és a Düsseldorf egyáltalán nem verhetetlen. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy a kieső helyen álló Hoffenheim az előző fordulóban 3-0-ra kikapott Gelsenkirchenben és így még mindig négy pontra van az osztályozót érő 16. helytől. A Hoffenheim legutóbbi tizenhat bajnoki mérkőzésből tizenkettőt elbukott, 2013-ban csak a Freiburgot és a tökutolsó Greuther Fürthöt tudták megverni.

A Düsseldorf pont az a csapat, amelyik ellen mostanában bárki jó eséllyel lép pályára, hiszen öt forduló óta nyeretlenek. Ez a helyezésükön is meglátszik, 29 ponttal a 15. helyen állnak. Idegenben utoljára tavaly szeptemberben tudtak nyerni a Greuther Fürth vendégeként. Legutóbb a Wolfsburgtól hoztak el egy pontot (1-1), viszont ezt megelőzően zsinórban hétszer kaptak ki idegenben.

Tipp: Gólok száma kevesebb mint 1.5 @ 3.15