Guardiola mumusa látogat Münchenbe


Bayer Leverkusen1.27  döntetlen5.40  Darmstadt12.50
Négy forduló után két győzelmet és egy vereséget számlálhatnak a Leverkusennél. Az előző körben a Bayern München otthonában kaptak ki 3-0-ra, de hát igazság szerint – főleg a szezon elején – elég nehéz onnan akár csak egy ponttal is távozni. Ellenben az olyan meccseket, mint soron következő, gyakorlatilag kötelező hozniuk otthon, ha komolyan gondolják az idei pontvadászatot.

A hazai győzelemre minden esély megvan, ugyanis a Leverkusen utoljára februárban kapott ki pályaválasztóként bajnoki meccsen, ráadásul azóta mindössze egy gólt kaptak a gyógyszergyáriak (zsinórban hét Bundesliga meccsről van szó, ebből csak egyet játszottak az épp aktuális szezonban).

Az újonc Darmstadt első győzelme még várat magára, de azt is tegyük hozzá, hogy az első három fordulóban veretlenek maradtak. Ikszeltek a Hannover (2-2), a Schalke (1-1), és a Hoffenheim ellen (0-0).

Tipp: Hazai csapat nyer úgy, hogy nem kap gólt @ 1.94


Bayern München1.12  döntetlen9.25  Augsburg21.00
Mindhárom fordulóban győzött eddig a Bayern München, két hazai meccsét pedig fölényesen, kapott gól nélkül nyerte meg (a Hamburg és a Leverkusen ellen).

Egyébként az Augsburg alaposan megtréfálta még májusban a bajorokat: 1-0-ra győztek Münchenben. A Bayernnek nem ez volt az első veresége tőlük; csak Guardiola irányítása alatt háromszor szenvedtek vereséget az Augsburgtól, szóval akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy Pep mumusa látogat szombat délután Münchenbe.

Ugyanakkor az is igaz, hogy most igen jó formában vannak a hazaiak, különösen Müller, aki már öt gólnál jár három forduló után és a válogatottban is termelt rendesen. Ugyanitt említsük meg Douglas Costát, aki három gólpasszt osztott már ki ebben a szezonban.

A vendégek eddig csupán egy pontot szereztek, egy frankfurti döntetlennek köszönhetően és egyelőre korántsem szerepelnek olyan jól, mint tették ezt az előző szezonban.

Tipp: Müller gól @ 1.87


Hertha2.50  döntetlen3.45  Stuttgart2.75
Dárdai Paliék győzelemmel kezdték a szezont (0-1 Augsburgban), majd otthon ikszeltek a Brémával (1-1), az előző körben pedig kikaptak Dortmundban. Most viszont egy olyan ellenfél érkezik hozzájuk, amely évek óta épphogy csak bennmarad az első osztályban és idén sincsenek túl jó kilátásaik.

Legalábbis három sima vereséggel kezdett a Stuttgart (na jó, a Hamburg elleni 3-2 nem volt annyira sima). Dárdai mindennek ellenére elismerően nyilatkozott a svábokról és mindenkit biztosított arról, hogy nem veszik félvállról a meccset. Akárhogy is, sok gólra senki ne számítson.

Tipp: Gólok 2,5 alatt @ 2.02

Eredő odds: 7.33