Dortmundban rendezik a forduló rangadóját


Bayern München1.20  döntetlen6.50  Schalke15.00
A Schalke hazai pályán kapott ki az előző fordulóban 1-0-ra az Eintracht Frankfurttól. Ez érthető módon nem tetszett a közönségnek, már csak azért sem, mert előzőleg az Ingolstadt elleni győzelem némi bizakodásra adott okot. Ezzel szemben várat még magára a Schalke föltámadása és nagyon úgy fest, hogy ezt a szezont inkább a középmezőnyben történő lavírozás jellemzi majd a gelsenkircheniek számára. Ha pedig úgy játszanak majd szombaton, mint a múlt héten, annak sokkal súlyosabb vereség lehet majd az eredménye.

Ugyanakkor Frank Ribery kihagyja majd sérülés miatt a találkozót és ez reménykedésre adhat okot a vendégeknek. A francia játékos ugyanis jó formában volt, mielőtt kidőlt volna a sorból, a Bréma 2-1-es legyőzésében elévülhetetlen érdemeket szerzett a múlt héten.

A téli szünet óta először lép majd pályára hazai közönség előtt a bajnoki címvédő és elnézve a Schalke szenvedését, egyáltalán nem volna meglepő, ha gólokkal győzne a Bayern.

Tipp: Bayern München -2 2.02


Hoffenheim1.87  döntetlen3.65  Mainz4.10
A múlt héten vége szakadt a Hoffenheim 17 meccsen át tartó veretlenségi sorozatának. A bajnoki címre ácsingózó RB Leipzig 2-1-re verte őket hazai pályán, a vereség egyik fő oka talán Sandro Wagner piros lapja volt, mert ezután a tíz emberre fogyatkozó vendégeket bedarálta a Lipcse. A kiállítás miatt értelemszerűen Julian Nagelsmann edző nem számíthat a szezonban összesen tizenegy gólnál járó támadóra.

Mainzban sem volt egyszerű az élet a múlt héten, ugyanis ők a Dortmundot fogadták. Igen jól szervezett csapat benyomását keltették az előző fordulóban (is) és ennek köszönhetően egy értékes döntetlent harcoltak ki a sárga-feketékkel szemben (1-1). Érdekesség, hogy a Mainz mindössze egyszer talált kaput azon a meccsen, de abból a kísérletből gól született (Danny Latza volt eredményes).

Ha a Hoffenheim otthonából ponttal akarnak távozni, akkor hasonlóan türelmes játékot kell játszaniuk szombaton is. Persze idegenben egyáltalán nem egyszerű ez, de a Wagner nélkül felálló Hoffenheim ellen annyira nem tűnik ez lehetetlennek.

Tipp: Félidőben döntetlen 2.23


Dortmund1.68  döntetlen3.95  RB Leipzig4.90
A Bundesliga aktuális fordulójának rangadóját rendezik szombat este Dortmundban. A vendégcsapat két kulcsjátékosa nélkül érkezik majd: a házi gólkirály Timo Werner influenzás, Emil Forsberg pedig még mindig eltiltását tölti. Igaz, Forsberg nélkül is megnyerte a Lipcse mindkét bajnokiját 2017-ben.

Hasonlóan a Bayern Münchenhez, a Dortmund is először játszik bajnoki meccset hazai környezetben ebben az évben, ám az kétségtelen, hogy bajor vetélytársánál jóval nehezebb dolga lesz Reuséknak. Eddig ugye négy pontot szereztek két meccsen és ez nem is hangzik rosszul, de a játékuk meglehetősen hullámzó.

Ellenben hazai pályán roppant erős a Dortmund, a legutóbbi 29 bajnokijukon veretlenek maradtak. Elvileg az összes támadójuk egészséges, szóval van arra bőven esély, hogy akár mindhárom pontot otthon tartsák.

Tipp: Mindkét csapat gólt szerez 1.60