A Dortmund és a Bayern is jó formában folytathatja a pontvadászatot


Freiburg–Dortmund
A két csapat egymás elleni mérlege meglehetősen egyoldalú az utóbbi években: a Dortmund ugyanis megnyerte a legutóbbi 12 meccsét a Freiburggal szemben. A sárga-feketék igen jól kezdték ezt a szezont is és ebből kifolyólag eléggé valószínű, hogy zsinórban a 13. győzelmüket látjuk majd szombat délután a Freiburg ellen. Ráadásul a csapatkapitány Marcel Schmelzer felépült sérüléséből és visszatérhet a balhátvéd posztjára, ahol eddig a tinédzser Dan-Axel Zagadou helyettesítette.

A Freiburg ugyan képes volna némi meglepetést okozni, de ez jelenleg nincs benne a levegőben. Az előző fordulóban alaposan kitömte őket a Lipcse (4-1), Niclas Höflert pedig kiállították, így a középpályás biztos nem lesz ott ezen a találkozón. Plusz Marc-Oliver Kempf legalább egy hétre kidőlt a védelemből, az ő hiánya sem a legjobb előjel akkor, amikor a Dortmund érkezik vendégségbe.

Elöl viszont lehetnek jó periódusai a hazai csapatnak: Florian Niederlechner jó formában van és a Lipcse ellen is betalált. Ugyanakkor Nils Petersen – aki a padról beállva több gólt lőtt, mint bárki a Bundesliga mezőnyéből – sérülés miatt kihagyhatja a találkozót.

Ne feledjük, hogy a legígéretesebb freiburgi támadót pont a Dortmund igazolta le nyáron Maximilian Philipp személyében. Már láthattuk őt játszani sárga-fekete mezben és elég biztató dolgokat csinált, de Christian Pulisic, illetve Pierre-Emerick Aubameyang mellett nem könnyű kitűnni. A Freiburg hiányzói és a Dortmund gólerős támadói miatt alighanem egy sokgólos meccset láthatunk majd.

Tipp: Gólok száma a vendégcsapatnál 2,5 felett 2.43


Hoffenheim–Bayern München
A Bundesliga legfiatalabb és legidősebb edzőjének taktikai csatáját nézhetjük szombat este: a hazai kispadon Julian Nagelsmann próbál majd túljárni Carlo Ancelotti eszén. Az előző szezonban ez kétszer is összejött neki, hiszen Münchenben pontot szerzett a Hoffenheim (1-1), otthon pedig 1-0-ra verte a bajorokat. Mondjuk azóta a Hoffenheim két kulcsjátékosa is a Bayernhez szerződött (Niklas Süle, Sebastian Rudy) és valószínűleg kezdenek is majd a meccsen.

A vendégek védelme nem lesz az igazi, ugyanis David Alaba és Juan Bernat is megsérült. Valószínűleg Rafinha kap majd lehetőséget balhátvédként és talán James Rodriugez is debütálhat végre Bundesliga meccsen.

A bajnoki címvédő játéka nem volt túl meggyőző az előző fordulóban, de Robert Lewnadowski rúgott két gólt a Brémának és ezzel letudták a kötelezőt a bajorok. A Hoffenheim sem volt túl acélos a második körben, de egy 2-2-es döntetlenre jók voltak Leverkusenben. A hazaiak okozhatnak pár forró percet a Bayern kapuja előtt, de ahogy Lewandowski kezdte a szezont, nehéz nem arra gondolni, hogy újra eredményes lesz.

Tipp: Mindkét csapat gólt szerez 1.61


Hertha–Werder Bremen
A 2017-es esztendőben nagyon nem ment idegenben a Herthának és úgy fest, hogy ez a tendencia megmaradt. Az első fordulóban 2-0-ra verték Berlinben a Stuttgartot, majd aztán Dortmundban ugyanilyen arányban kikaptak. Utóbbival kapcsolatban Dárdai Pál elmondta, hogy a sárga-feketék megérdemelten győztek, mert nem tudták kellően lezárni a területeket a Dortmund támadói előtt. Vasárnap majd a Herthának kell többet kezdeményeznie és ezzel az előző szezonban nem is akadt különösebb gondjuk pályaválasztóként – igazából a hatodik helyüket a jó hazai teljesítménynek köszönhették.

A Bréma pedig aligha változtat majd azon a játékfelfogáson, melyet a Bayern ellen láthattunk tőlük. Ahogy az edzőjük, Alexander Nouri rámutatott, jól védekeztek a bajorok ellen – egészen a 70. percig. Aztán jött Lewndowski és a többit már tudjuk. A Werder meg hiába vezetett egészen ígéretes kontrákat, az utolsó passzokba rendre hiba csúszott.

A Werder ugyan mindkét bajnokiját elveszítette ebben a szezonban, de a játékuk jobb volt annál, mint amit az eredményeik sugallnak. Nem mellesleg tavaly 1-0-ra győztek a Hertha vendégeként és ezt nem sok csapat tudta utánuk csinálni. A mostani meccs sem lesz különösebben látványos és alighanem a gólzápor is elmarad.

Tipp: Gólok 2,5 alatt 1.94