Bundesliga: A Dortmund otthon, a Bayern idegenben játszik


Augsburg 1.85, döntetlen 3.45, Hertha Berlin 4.30
Hetedik helyen áll az Augsburg, míg aktuális ellenfele a tízedik. Ebből azt gondolhatnánk, hogy a két középcsapat közel azonos teljesítményt nyújt, viszont az igazság az, hogy az Augsburg kereken 10 ponttal gyűjtött többet berlini vetélytársánál. Körülbelül ennyivel jobbak is a házigazdák. Még akkor is, ha az előző fordulóban 2-0-s vereséget szenvedtek a Hoffenheim vendégeként. Viszont ne feledjük, hogy két héttel ezelőtt hazai pályán múlták felül a Bayern Münchent (1-0). és ez a győzelem egy igen hosszú hazai nyeretlenségnek vetett végett. Az Augsburg mérlege pályaválasztóként tavasszal 2-1-3.

A Hertha viszont kellőképpen gyengén futballozik tavasszal ahhoz, hogy az Augsburg tovább szépítsen hazai statisztikáján. A fővárosi csapat ugyanis február végén nyert utoljára meccset, azóta három ikszet tudtak csak összehozni öt vereség mellett. Legutóbbi három idegenbeli meccsükön összesen egy gólt rúgtak, viszont hetet kaptak.

Tipp: Hazai csapat gólt szerez az első félidőben @ 1.80

Borussia Dortmund 1.35, döntetlen 4.80, Mainz 8.85
Így a szezon vége felé járva elég rendesen felpörgött a Dortmund, például az előző három tétmeccsüket nem csak, hogy megnyerték, de még gólt sem kaptak. Real otthon (BL, 2-0), Bayern idegenben (bajnoki 0-3), Wolfsburg otthon (német kupa 2-0), mindez bő egy hét leforgása alatt. Szóval jó formában van a BvB, kérdés, hogy mennyit vett ki belőlük az előbb felsorolt három meccs. Ugyanakkor a Mainzot még így is illene elverniük hazai pályán.

Már csak azért is, mert a Mainz nem idegenbeli statisztikájáról vált híressé tavasszal (sem). Mérlegük 3-1-3 ebben az esztendőben, utoljára a Hoffenheim otthonából tudták elhozni a három pontot még március közepén. Eddigi legjobb eredményük a Dortmund vendégeként maximum az iksz volt, nagy meglepetés lenne, ha pont most törnék meg ezt az átkot.

Tipp: Mindkét csapat gólt szerez @ 1.70

Eintracht Braunschweig 7.90, döntetlen 4.50, Bayern München 1.40
Van esélye a bennmaradásra az utolsó helyen szerénykedő Eintracht Braunschweig csapatának, ugyanis elég sűrű a mezőny a tabella hátsó felén. Ugyanakkor olyan meccseken is pontot kell(ene) szerezniük, mint például a mostani. Márpedig ez nem lesz olyan egyszerű, mint mondjuk a legutóbbi hazai meccsükön volt, amikor a Hannovert verték el 3-0-ra.

Még akkor sem, ha Bayern látványosan leeresztett – már ami a bajnoki teljesítményt illeti, hiszen a BL-ben és a német kupában egyaránt győzelmeket aratott a gárda. Szerdán 5-1-re verték a szebb napokat is lát Kaiserslautern-t, így biztossá vált, hogy a Dortmund-Bayern kupadöntő lesz majd május közepén. Visszatérve az aktuális bajnokira, ezt a meccset már csak tisztességből is illene behúznia a bajoroknak.

Tipp: A Bayern nyeri a meccset @ 1.40

Nürnberg 3.80, döntetlen 3.50, Bayer Leverkusen 1.95
Nem csak a Braunshweig, hanem a Nürnberg is jó eséllyel pályázik a másodosztályú indulásra. Legutóbbi három bajnoki mérkőzésüket elveszítették és erre a szezonra jellemző, hogy csak elvétve nyernek meccseket. Tavaszi mérlegük 5-0-8, ez azonban ne tévesszen meg senkit, mert négy meccset az év elején nyertek meg. Otthon sem megy nekik, legutóbb a ’Gladbach távozott tőlük győztesen.

Ki emlékszik már rá, hogy milyen jól kezdte a szezont a Leverkusen? Most ott tartanak, hogy a BL selejtezőt érő negyedik hely is veszélyben van, hiszen csak egy pont előnyük van Wolfsburg-gal szemben. Idegenbeli mérlegük tavasszal 2-1-4.

Tipp: X2 @ 1.25

 

A kombináció eredő szorzója @ 5.36