Bundesliga: a Dortmund átgázol a Schalkén?


Bayer Leverkusen 1.50, döntetlen 4.00, Augsburg 6.40
A héten az szolgáltatta a témát a Bundesligában, hogy az azóta a Sahtarnak is kettőt vágó Stefan Kießling a Hoffenheim ellen a Leverkusen második – végül győztesnek bizonyuló – gólját valójában meg sem szerezte, a sporik ugyanis voltak olyan boborjánok, hogy dugónak nézzék az oldalhálón keresztül a kapuba vágódó fejest. Ez természetesen felszította a gólvonal-technológiával kapcsolatos vitákat, ám a DFL egyelőre hajthatatlan, nem hajlandó bevetni sem a FIFA által alkalmazott GoalControlt, sem pedig a Sólyomszemet, ami a PL-nek, a krikettnek és a tenisznek amúgy megfelel. A precíz németek indoklása pedig az, hogy noha ők nyitottak a probléma modern technológia segítségével történő megoldására, az a három centis hibahatár, amellyel ezek a rendszerek dolgoznak, számukra elfogadhatatlan – nem is németek lennének, ha elfogadnák, bár ez a három centi azért sokszor jóval kisebb, mint a sporik szemmértékének hibahatára, de hát hajrá, kedves német kollégák, tessék kifejleszteni az eszközt, ami három miliméternél nem téved nagyobbat!
A rosszabb gólkülönbséggel harmadik ’Kusen persze, ettől függetlenül magától értetődő módon fogja leverni az Augsburgot, hatmeccsesre nyújtva bajnoki veretlenségi sorozatát – ha Kießling szerzi az első gólt, az 4.25-szörös pénzt fizet.
Tipp: 1 @ 1.50 

VfB Stuttgart 1.60, döntetlen 3.65, 1. FC Nürnberg 6.00
Pénteken ezzel a meccsel indul a BuLi 10. fordulója, várhatóan nem lesz nagy durranás, de a szelvényünkön elfér. A Stuttgart még nem kapott ki Thomas Schneider vezetésével a Bundesligában, a Nürnberg pedig még nem nyert az idei szezonban, viszont mindkét társaság döntetlent játszott az elmőlt fordulóban, vagyis, ha ezt tendenciának vesszük akkor a kettő ellentétes, ami pedig aprócska Nürnberg győzelmet jósolhatna, de mivel ennek nem ülünk föl, és látjuk a minőségi különbséget a két keret között, amelyet az sem fog eltüntetni, hogy Antonio Rüdiger eltiltása miatt át kell rendezni a svábok védelmet – ez csak arra figyelmeztet bennünket, hogy ne tegyünk nagyobb összeget arra, hogy mindkét csapat szerez gólt NEM @ 2.20.
Tipp: 1 @ 1.60 

Schalke 04 3.90, döntetlen 3.80, Borussia Dortmund 1.85
A forduló fénypontja természetesen a Gelsenkirchenben megrendezésre kerülő Ruhr-vidéki rangadó lesz, Németország első számú gyűlöletderbije, amelyen olykor még visszafogott huligánkodás esetenként kevésbé visszafogott huligánkodás is történik. A Dortmund bajnoki forméja kiváló, míg a Schalkéé csak jó, bár az elmúlt hat meccsen megemberelte magát, és ugyanazokat az eredményeket hozta, mint a BVB: 4 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség. A két társaság közti különbséget legérzékletesebben az szemlélteti, hogy a keddi BL-játéknapon a sárga-feketék az Arsenal, azaz Európa egyik legjobb formában lévő válogatottjához mentek győzni úgy, hogy edzőjük, Jürgen Klopp eltiltása miatt nem is ülhetett a padon, miközben a Schalke hazai pályán kapott egy sima hármast az Arsenalnál csak egy fél fokozattal lassabban közlekedő Chelsea-től. Persze, ilyenkor a számukra a legjobbkor jön a derbi, hiszen – gondolhatják – gyorsan el lehet feledtetni azt a csúnya zakót, ha sikerül letuszkolni pár bogyót az ősi ellenség torkán. Mivel viszont a Schalke tavaly mindkét egymás elleni meccsüket megynerte 2–1-re, a Dortmundnak is van miért bosszút állnia. Szalai Ádám karrierjének egyik fontos mérföldköve lesz ez a találkozó – a magyar csatár gólja 3.50-szeres pénzt fizet, míg a legvalószínűbb góllövő természetesen Robert Lewandowski (@ 2.00), de Reus, Aubameyang, Ducksch, Mkhitaryan és Schieber is valószínűbb gólszerzőnek számít a magyar csatárnál, ez kiválóan érzékelteti, mennyivel több sé veszélyesebb fegyver áll Klopp rendelkezésére, ráadásul Jens Keller első számú támadója, Klaas-Jan Huntelaar mellett Jefferson Farfánra se számíthat sérülés miatt. A Schalke szerintme most nem, fogja tudni kezelni a Dortmund jelentette kihívást, ez nálam kettes, bátrabbaknál mehet hendivel is (1–0-ról 2@ 3.15).

Tipp: 2 @ 1.86 

SC Freiburg 2.60, döntetlen 3.40, Hamburger SV 2.60
A Nürnberg mellett megnézzük a másik nyeretlen banda, a Freiburg meccsét is, aki méltetlan módon kiesési rangadóra invitálja a Hamburgot vasárnap délután. Mivel az észaikiak utoljára két évvel ezelőtt tudták legyőzni a házigazdát, lesz okuk törleszteni valamicskét, de kérdés, hogy ez mennyire megy majd nekik a remekül kontrázó hazaiak ellen, a HSV-nek ugyanis nem nagyon megy ezekl levédekezése – hiába megy időnként a látványos focizgatás, ha labdavesztés után baj van. A Freiburgnak nagyon sokat jelentene ezen a meccsen megtörnie rossz sorozatát, a Hamburgnak viszont nagyon komolyan el kell gondolkodnia, amennyiben ezt a meccset sem tudja megtenni. Én a vendégekre teszek, de aki nem hisz bennük, az nyugodtan veheti döntetlenre, akár 1–1-re (@ 7.00), mert az is simán benne van a meccsben.

Tipp: 2 @ 2.60 

A tippsor eredő szorzója: @ 11.54