Tíz hasznos statisztika a Steaua Bukarest-Manchester City BL selejtezőhöz


10. A két együttes először találkozik az UEFA által szervezett sorozatban. A Manchester City számít favoritnak 1.45.

9. A Steaua eddig tizennyolc alkalommal játszott angol csapat ellen, ezekből ötöt megnyert, négyszer ikszelt és kilencszer kikapott. Most sincs túl nagy sansz egy bukaresti győzelemre 7.00.

8. A román klub kilenc olyan hazai meccséből, melynek során angol csapat volt az ellenfél, ötöt megnyert, kétszer játszott döntetlent és kétszer kikapott. Combos odds van már az 1X-re is 2.80.

7. A City története során először játszik a Bajnokok Ligája rájátszásában. Az X2 már nem annyira kecsegtető opció 1.11.

6. Pep Guardiola kétszer is megnyerte a Bajnokok Ligáját a Barcelonával és a City-vel is erre készül 13.00.

5. A Steaua 1986-ban megverte a Barcelonát a BEK döntőben, '89-ben második lett ott. Ez viszont igen régen volt már és most az is meglepetést okozna, ha mindkét félidőben gólt rúgna a hazai csapat 7.50.

4. A City eddig egyszer találkozott romániai csapattal, mégpedig az Európa Liga 2010/11-es szezonjában. Akkor szintén a rájátszás szakaszában a Temesvárt ejtették ki 3-0-s összesítéssel. Egy ilyen arányú vendégsikerre van némi esély kedd este 10.50.

3. A Steua a Sparta Praha legyőzésével jutott be a rájátszásba. Összesítésben 3-1-re nyertek a románok és durva odds van most egy ilyen végeredménye 56.00

2. A bukaresti gárda 34 kapuralövéssel próbálkozott a csehek elleni mérkőzéseken és ezekből 10 találta el a kaput. Ettől még simán benne van a pakliban, hogy a City kapott gól nélkül nyeri a találkozót 2.48

1. Hétvégén a Manchester City 2-1-re verte a Sunderlandet, ez volt Guardiola első tétmeccse a kispadon. Vajon lemásolják a szombati végeredményt? 8.50.