Tíz hasznos statisztika a Kobenhavn-Leicester City BL meccshez


10. Két héttel ezelőtt találkozott először a két együttes és a Leicester 1-0-ra megnyerte az összecsapást. Az angol bajnok vezeti a G csoportot, de az oddsok alapján nem számít favoritnak 3.50.

9. A Kobenhavn 2015 augusztusa óta veretlen hazai pályán, utoljára a cseh Jablonec tudta őket megverni Koppenhágában egy Európa Liga selejtezőn (2-3). Előfordulhat, hogy a hazai csapat nyer, vagy döntetlen lesz 1.33.

8. A dánok mindössze öt tétmeccset veszítettek el a Jablonec elleni vereség óta és most esélyesnek számítanak 2.32.

7. A Leicester lehet a negyedik olyan csapat, amely zsinórban négy Bajnokok Ligája meccset is megnyer BL-újoncként (eddig ez az AC Milannak, a PSG-nek és a Juventusnak sikerült). Igazán durva az lenne, ha mindkét félidőt megnyernék a vendégek 5.75.

Kobenhavn-Manchester United 1-0 (2006. november)

6. Eddig csupán egyszer fordult elő, hogy egy dán klub megvert egy angol csapatot európai kupameccsen (az angol együttesek mérlege a dánokkal szemben 1-2-8). Mindez 2006-ban történt, akkor a Manchester United 1-0-ra kikapott a Kobenhavntól. Egy ilyen arányú hazai győzelem most is benne van a pakliban 7.00.

5. Ugyanakkor a Leicester eddig még gólt sem kapott a BL csoportmeccsek alatt és az első olyan újonc lehet, amely zsinórban négy meccset hoz le anélkül, hogy kapitulálna a védelme 3.40.

4. A Kobenhavn eddig 33 gólnál jár a dán bajnokságban, ebből tízet Federico Santander és Andreas Cornelius szerzett. Mindkét játékos góljára szép odds van (3.00, illetve 3.40).

3. Riyad Mahrez már három találatnál jár a BL-ben és a Kobenhavn ellen is az ő góljával nyert két hete a Leicester. Szép lenne tőle, ha újra eredményes volna 4.60.

2. Jamie Vardy egyelőre csak három gólt szerzett ebben a szezonban és a legutóbbi 11 meccsén gólképtelen maradt (a válogatott mérkőzéseket is beleszámolva). Könnyen előfordulhat, hogy ma sem talál be 1.26.

1. A Kobenhavn a legutóbbi 10 meccsén nyolc alkalommal szerezte meg az éppen aktuális találkozó első gólját. Vajon most sem lesz ez másképp? 1.64