Pesti madridisták és egyéb furcsaságok


Rengetegen mozogtak a városban a Real fehér mezében, de csak csendben hullámoztak az utcán, vadul csetelve a spannokkkal, hogy: „öcsém, láttad, mi vagyunk a királyok”. A legnagyobb ünnepi zajt egy gidahangú fiatal bégetése képezte, amikor az éjjeli buszra feltorlódott Real bandának vékony hangon vezényelte: „Hala”, a tömeg meg visszaszólt, hogy „Madrid”!

Még nem láttam efféle fiesztát! Olyan visszafogott volt a BL győztes éljenzése. A szittyamadridisták maguknak csendben azért bevallhatják, hogy kevésen múlott az égésük. Nem az ő kezükben volt a diadal, hanem Juanfran meg Griezmann lábában. Az utóbbi azért is tökös gyerek, mert a rendes játékidőben kihagyott büntető után az utolsó részben megmutatta igazi tudását. Csakhogy akkor már késő volt, mint az később kiderült.

Ha nem is lett campione az Atlético, egy sokak számára végtelenül szimpatikus csapat vált ismertté, amely nem a manírjai, illetve vitatott sztárjai miatt lett világhírű. Hanem a kitűnő egységéről, az akarásáról, a tudásáról, az alázatos focijáról, a férfias viselkedéséről. Szemben néhány Realos arccal. CR-t a BL döntőben inkább arról lehetett felismerni, hogy a simára szolizott bőre mennyire izgatóan csillog. Szépen leplezte a tudását. Nyilván szerepet játszott a teljesítményében, hogy a magyarok is nézik a derbit, naná emiatt nem adta ki a tudását! Nehogy az Eb-ellenfél totálisan kiismerje. De nem lehet elmenni Pepe mellett sem. Aki inkább „szánalmas fotosop”, mint sem férfi futballista. Ilyen ripacs színészetet ritkán lát a szurkoló, egy embernek tűnő személytől. Akivel kapcsolatban az az érzés kering, hogy a Coldplay együttes „Adventure Of A Lifetime” című hivatalos videójában szerepelt!

Az viszont csodálatos, hogy az egykori jugoszláv labdarúgó iskola az Atlético révén bemutatott két fantasztikus játékost. A montenegrói Stefan Savic sokak számára ismeretlen, akit nem reszketett Simeone beállítani a végső küzdelembe. Jó volt, kemény volt, mindent beleadott, harcolt küzdött. A másik az Atlético szlovén kapusa Jan Oblak. Aki lassan kezdi kinőni Manuel Neuert, csak neki még gyengébb a „píárosa”. Oblak zseniális kapus, csendben emelkedett a világ legjobbjai közé. Mondjuk tizenegyes védésben nem a legkirályabb, de az nagyjából elég komoly lutri.

Percről-perce berobban egy ismeretlen fickó Tito marsall egykori birodalmából, idehaza meg nemhogy külföldre mennének a felpumpált akadémiákról a tehetségek, hanem inkább itthon, alsóbb osztályban plazmásodnak.

Fogadjunk, hogy ezzel meg mindenki halál elégedett!