Mi az Atlético Madrid sikerességének titka?


El nem tudom mondani, mennyire nem értettem, amikor egykori közvetítő társam, Ganxsta Zoltán őrjöngve beszélt az Atlético Madridról. Totálisan nem értettem, mi a francot lehet egy olyan csapaton szeretni, amelyiknek az elnöke híresebb, mint maga a banda. Még innen, az európai labdarúgás Gulag-szigetéről is.

El Presidente, vagyis Jesús Gil y Gil az igazi nagy mókamester, hatalmas kavaró volt. Kibombázott egy csomó edzőt, pont tett arra, ki az aktuális entrenádor… Ha valaki nem tetszett neki, az edző nyerhetett bármit, mennie kellett Madridból.

Ha volt pénze, mindenkinek adott. Ha nem, lapított. Nyertek bajnoki címet meg kupát, ettől beájult mindenki az Atléticónál. Az ünnepi pillanatokban azért az ellenség odadörgölte a nagy variáló Gilnek a Raúlos sztorit. Hogy tudniillik, a szupersztár élt, halt a piros–fehérekért. Fölöslegesen. Sikerült őt elüldözni. Éppen a városi rivális Realhoz. Na, onnantól ismerős a mese mindenkinek.

A megváltó nevű, de a bűnben gyakran fürdőző Jesús átállt a túlvilágra, de előtte bajnok meg kupagyőztes, pár évvel később másodosztályú lett az Atlético. Kicsit áztatták magukat a Segunda Divisonban, aztán szebb eredményekkel, de még szebb reményekkel a Primerában.

2011-ben jött Diego Simeone, aki korábban a klub játékosa volt. A Cholo, vagyis Fecske becenevű őrült koma arról volt híres Argentínában, hogy az ottani bajnokság első részében, az Aperturában varázsolt aktuális csapatával, aztán a végső szakaszban, a Clausurában kidobták. Kicsit bolyongott Olaszországban, majd megtalálta őt az Atlético. Ahol bíztak a keszeg arcban. Ő meg teljesen átformálta a csapatot. Kemény, tökös gyerekeket adott a szurkolóknak, ismeretlen senkikből rajzolt hatalmas játékosokat. Griezmann. Kicsoda? Most az ő talpát nyaldossa az összes ügynök, hogy szerződhessenek vele. A gall rémisztőbbnél rémisztőbb frizurával dacoskodott a kérőkkel. Na jó, most már megtalálta az aktuálisan normális „hajaslászlót”. Óriás király.

Vagy a szlovén Oblak. Egy 22 éves gebe. Aki Courtois után került a kapuba! Egy szlovén? Az nem igaz. Nincs is szürke macialsója, de úgy jó kapus? Áh, az szinte lehetetlen. De, de! Mindent véd, senki sem hüppög a belga után. Jan Oblak. Felfoghatatlan mit keresett az elején az Atléticoban? Most már mindenki tudja. A legnagyobb kamper, gólpolip a madridi kapuban. Nagyobb király, mint Zámbó Jimmy.

A közönség pedig a leghűségesebb. Nem olyan vérszegény, mint a Barcáé. Amelyik csak akkor hangos, ha fut a szekér. Vagy a Realé. A nyüszítősek, ha nincs bajnoki cím.

Az Atlético szurkolói legendásak. Nem dumazsokék. A csapattal tartanak. Jóban, rosszban.

Most jóban. Mert imponáló a banda. Karakteres, izgalmas, élvezetes, fegyelmezett, bámulatos.

Fogadjunk, hogy a Bayern elleni meccs után még többen rajonganak a madridi piros-fehérekért!