BL: Tíz hasznos statisztika az Arsenal-Galatasaray meccshez


10. Az Arsenal és Galatasaray utoljára a 2000-es UEFA kupa döntőben játszott egymással, ahol a török csapat tizenegyespárbaj után vitte el a trófeát. 13.00-szoros pénzt ér, ha most is 0-0 lesz az eredmény.

9. Az Arsenal kilenc alkalommal játszott török csapat ellen európai kupában, mérlegük 5-4-0.  1.55-szorzón van a hazai győzelem.

8. A kilenc török ellenféltől az Arsenal összesen két gólt kapott (mindekettőt a Fenerbahce lőtte nekik 2008-ban). Majd' négyszeres szorzó van arra, hogy a Galata góljainak száma 1.5 felett lesz3.95.

7. A Galatasaray a hétvégén szakította meg három meccses nyeretlenségi sorozatát: a Sivasspor együttesét verték 2-1-re otthon. Több, mint hatszoros pénz üti markunkat, ha ma legyőzik az ágyúsokat 6.40.

6. Burak Yilmaz pontot mentett csapatának az Anderlecht elleni első csoportmeccsen és a csatár öt meccsen három gólig jutott. Van rá esély, hogy ma meglövi a negyediket 4.50.

Így veszítette el az UEFA Kupa döntőt az Arsenal 2000-ben:

5. Az Arsenal 11 tétmeccset játszott már ebben a szezonban és ebből hatot nyert meg. Hétvégén 1-1-es döntetlent játszottak a Tottenham ellen, most több, mint négyszeres szorzón pörög egy újabb iksz 4.20.

4. Alex Oxlade-Chamberlain első gólját lőtte ebben a szezonban hétvégén, az elsőt február óta. Az angol válogatott játékos gólja 28.00-szorosan térül meg, ha mindeközben az Arsenal 3-0-ra nyer (Scorecast).

3. A Galatasaray játékosai 16 lövést eresztettek el az Anderlecht elleni döntetlen alkalmával, míg az Arsenal csak ötször próbálkozott az első csoportmeccsen: ki is kaptak 2-0-ra a Dortmundtól.   A Galata győzelme 0-1-s hendikeppel 2.40-et kóstál.

2. Danny Welbeck a Dortmund elleni 5 kapuralövésből hármat jegyezhetett, átlagban négyszer veszi célba  a kaput (az aktuális szezonban lejátszott meccsekkel számolva). A Manchester United egykori csatárának esetleges gólja elég szép pénzt hoz a konyhára 5.30.

1. A Dormtund viszont nem spórolt a lövésekkel az Arsenal ellen: a németek 23 alkalommal próbálkoztak. Ennyi kapuralövést egyik csapat sem "kapott" az első BL csoportmeccseken. 6.25-szeres pénzt ér, ha a Galatasaray mindkét félidőben gólt szerez.