BL-szerda: Feltámad a Manchester United?


Manchester United 1.50, Döntetlen 4.50, Olympiakos 6.25


Ezen a meccsen áll vagy bukik, hogy a United 2013/14-es szezonja teljes kudarcba fullad-e vagy esetleg marad valami majszolni való még az MU drukkerek számára. Az FA Cup és a Ligakupa búcsú mellett a múlt hétvégi Liverpool elleni meccsen véglegesen megpecsételődött a sorsuk a bajnokságban, pusztán matematikai esélyük van arra, hogy PL szereplésüknek köszönhetően vívják ki a BL részvételt. Egyetlen sanszuk, hogy jövőre is Európa legrangosabb kupasorozatában lássuk őket, hogy megnyerik valahogy ezt a sorozatot. Ha ez bekövetkezne, akkor szinte garantált, hogy évekig mindenki a “Nagy feltámadás” néven emlegetné ezt a szezont, már csak azért is, mert már a legjobb 16 között kétgólos hátrányt szedtek össze görög ellenfelükkel szemben.


Ezzel szemben az Olympiakos már rég hátradőlhetett a bajnokságban. A hétvégén eldőlt, már matematikailag sem lehet őket befogni az élen, így a görög bajnok már csak arra kell figyeljen, hogy a hazai 2-0 után ne szórakozzák el az előnyüket. Stabilan kell védekezzenek, és ha sikerülne betalálni az Old Traffordon, akkor az angoloknak már 4 gólt kellene szerezni. Persze a Manchestert soha nem lehet leírni, példának okáért 9 gólt lőttek oda-vissza a Leverkusen csapatának a csoportmeccsek során, ráadásul görög csapat még nem győzött angol földön a BL történelmében. Ha a Pireus előnye kitart, akkor a görög csapat 1999 után juthat ismét a legjobb nyolc közé, míg a United a 2010/11-es BL döntő óta nem tud csatlakozni negyeddöntősök mezőnyéhez.


Ha van mérkőzés, ahol óriási csalódás lenne, ha nem szerezne legalább egy gólt a hazai csapat, akkor ez az, de a legnagyobb kihívás az, hogy a hétvégén is vereséget szenvedő Manchester United képes lesz-e kihúzni kapott gól nélkül. Ha igen, akkor reális esély nyílik arra, hogy rendes játékidőben, vagy akár hosszabbításban életben tartsák BL reményeiket.


Gól tipp: Hazai csapat Felett 1.5 - Igen @ 1.53


Mérkőzés tipp: Hendikep 0-1 kezdéssel - Manchester @ 2.33


Dortmund 1.33, Döntetlen 5.50, Zenit 9.50


Hat gól született az odavágón, amelynek 2-4-es végeredménye kényelmes helyzetbe hozta a tavalyi döntős Dortmundot. Nagy csodára lenne szükség ahhoz, hogy az immár Spalletti mestert nélkülöző oroszok fordítani tudjanak, így továbbra is ez a legmagasabb szint, ameddig a Zenit eljutott a BL-ben. A Dortmund akár egy minimális mennyiségben tartalékolhat is, hiszen a német bajnokságban március 25-én kulcsfontosságú mérkőzésen lépnek pályára, a jelenleg egy ponttal mögöttük harmadik helyen álló Schalke 04 lesz a vendégük, kikkel szembe lépéselőnybe kerülhetnek az ezüstért vívott harcban.


Az orosz bajnokság sem sétagalopp mostanában, négy csapatnak is reális esélye van a bajnoki címre kilenc fordulóval a vége előtt, ráaásul csak az első két hely valamelyike ér Bajnokok Ligája szereplést. Ha őszinték akarunk lenni, akkor a Zenit számára már a csoportkörből történő továbbjutás is ajándék volt, hiszen egy győzelemmel és hat szerzett ponttal kvalifikálták magukat a playoffba, ahol már nehezen legyűrhető ellenfelet kaptak a tavalyi finalista személyében.


Gól tipp: Félidő/Teljes idő - 1/1 @ 1.83


Mérkőzés tipp: Dortmund @ 1.33