BL-selejtezők: meglepetés a Maccabitól?


Mérsékelten formabontó és majdnem vakmerő módon veszünk egy szép hosszú lőlapot a keddi meccsekről, aminek a végén egészen kellemes oddszot találunk, annak köszönhetően, hogy tettünk bele egy kisebb meglepetést – amúgy is gyakorlatilag esélytelen, hogy mindenhol bejöjjön a papírforma, de ha mégis, az is tizenegyszeres pénzt fizetne.

A négy tétmeccs óta tartó győzelmi szériával hasító Hafnarfjarðar idénre már villantott az Ekranas kipofozásával, és ezzel még engem is megleptek, noha kifejezetten pártolom a skandináv labdarúgást. Most azonban erősebb kutyával találták szembe magukat, mert azután, hogy a két hete tartó osztrák Bundesligában a bajnoki címvédő Austria a hétvégén megalázó, 5–1-es vereséget szenvedett az ezüstérmes, szerdán a nem bajnoki ágon pályára lépő Red Bull Salzburgtól, a labancok szegény kis izlandiakon fogják levezetni a frusztrációjukat, akiknek egyébként baromi melegük is lesz az izzadó Bécsben.
Tipp: Austria Wien–FH Hafnarfjarðar 1 @ 1.24

Az első meglepetést Paulo Sousa csapatánál érezzük, na nem mintha akkora fegyvertény lenne az extrém módon alulmotivált magyar bajnok kiejtése – idén talán még egy szupermotivált magyar bajnokot se lett volna igazi kihívás kiütni –, nem kellett ehhez komolyabban felrázni a nemzetközi rutinnal rendelkező, eleve jó Maccabit. Viszont Sousa tudja, hogyan kell megverni a Baselt nemzetközi meccsen, ugyanis a Videotonnal ez sikerült neki tavaly ősszel. Igaz, azt a diadalt hazai pályán aratta a fehérvári alakulat, de a portugál edző van olyan ravasz, hogy meglepje az októberben kinevezett Murat Yakint.
Tipp: Basel–Maccabi Tel Aviv X @ 3.80

A dán és az orosz második helyezett csatája szintén az érdekesebb, színvonalasabbnak ígérkező meccsek közé tartozik, melyen azonban csak a hazai pálya és az ezer kilométeres út szólhatna a Nordsjælland mellett, de hát a Zenitnek az orosz viszonyok mellett ez kb. olyan, mint a Fradinak elugrani Miskolcra. A szentpéterváriak minőségben egy jó csillagnyival erősebb szintet képviselnek, a dánok leginkább az előző BL-sorozat hősében, a meccsenként átlagosan a legtöbb védést bemutató Jesper Hansenben bízhatnak.
Tipp: FC Nordsjælland–Zenyit Szankt-Petyerburg 2 @ 1.55

Egy jó kis rangadó a szélesebben vett földközi-tengeri térségből, amelyben az a trükk, hogy a PAOK eddig csak barátságos meccseken adhatta az erőcsávót ebben a szezonban, míg a Metaliszt eddig minden szembejövő brigádot arcul csapott a három forduló óta tartó Premjer-Lihában. Ha ezt vesszük, na meg úgy általában a viszonyokat, akkor egy szük vendéggyőzelem lenne a realitás, de valamiért azt érzem, hogy a görögök kisebb meglepetésre a visszavágóra is életben maradt esélyekkel utazhatnak.
Tipp: PAOK Thessaloniki–Metaliszt Harkiv X @ 3.20

Még két párosítást bevettem a tippsorba, hogy kicsit zsírosabb legyen a végösszeg, de azt hiszem, hogy ezeket nem is kell magyaráznom:
Tipp: PSV Eindhoven–Zulte Waregem 1 @ 1.33
Tipp: Olympique Lyon–Grasshoppers 1 @ 1.30

A teljes tippsor szorzója: 40.41
 

Utazz a világbajnokságra! Játssz nálunk és utazz egy barátoddal Brazíliába a világbajnokság döntőjére! A díj tartalmazza az utazás költségét, 4 éjszaka szállást és 2 jegyet a döntőre. Ezen felül pedig 1000€ is kiosztásra kerül hetente!