BL-kedd: Szuper meccsekkel startol a csoportkör


Bayern München1.10  döntetlen12.00  Rostov31.00
Guardiola távozása nemhogy gyengített volna a Bayern Münchenen, ellenkezőleg: a szezon kezdete óta a bajorok megállíthatatlanok Carlo Ancelottival a kispadon. Eddig négy tétmérkőzésen vannak túl az olasz mester vezetésével és mind a négyet kapott gól nélkül nyerték meg. Igaz, hogy a Dortmund elleni szuperkupa meccs óta  melyet 2-0-ra megnyertek – szombaton találkoztak először nívós ellenféllel, ám a Schalke sem jelentett nekik akadályt Gelsenkirchenben és Lewandowski, illetve Kimmich góljainak köszönhetően elhozták a három pontot.

Több, mint valószínű hát, hogy a Rostov számára sem lesz kegyelem az Allianz Arénában. Ez még akkor is így van, ha tudjuk, hogy a BL-újonc orosz csapat előbb az Anderlechtet, majd az Ajaxot takarította el az útból a selejtezők során. Ráadásul a Rostov nem rég eladta egyik kulcsjátékosát a védelemből (Ivan Novoseltsev a Zenitbe szerződött) és egy másik fontos láncszem is hiányzik majd a védelemből Fedor Kudryashov személyében, akit még az Ajax elleni selejtezőn állítottak ki és az eltiltását tölti.

Az előzmények tudatában egyáltalán nem lenne meglepő, ha a Bayern egy nagyarányú győzelemmel kezdené az idei BL-csoportkört.

Tipp: Gólok száma a hazai csapatnál 3,5 felett @ 2.04


Manchester City1.42  döntetlen5.20  Mönchegladbach7.75
Ha már Guardiola szóba került, vessünk egy pillantást a katalán edző új csapatára. A Manchester City is hibátlan még ebben a szezonban, ők már hat tétmeccsen vannak túl, ugyanis nekik selejtezőt kellett játszaniuk a csoportkörbe kerülésért. A Steaua Bukarest nem jelentett számukra akadályt: a román fővárosban 5-0-ra nyertek, szóval még az is simán belefért, hogy a visszavágón csak 1-0-ra győzött a City.

Szombaton pedig a Manchester United vendégeként tudott nyerni Guardiola legénysége, ami óriási fegyvertény és egy ilyen derbi-győzelem kellő lökést adhat nekik a továbbiakban. Na, nem mintha eddig botladoztak volna. Egyébként a City már tavaly is egy csoportba került a Mönchegladbach-al és akkor a manchesteriek oda-vissza verték az amúgy elég masszív német együttest.

Nem kezdte rosszul ezt a szezont sem a ’Galdbach, egészen a Bundesliga második fordulójáig zsinórban öt tétmeccset is megnyertek. Szombaton viszont egy igen kellemetlen vereségbe szaladtak bele, ugyanis 3-1-ra kikaptak a Freiburg otthonában. Ez nem sok jót sejtet a manchesteri túra előtt.

Tipp: Manchester City kettő, vagy kevesebb góllal nyer @ 2.00


PSV Eindhoven4.95  döntetlen3.55  Atlético Madrid1.85
A holland klubfoci egyedüli képviselője a BL-ben élből az előző szezon egyik döntősét – ha úgy tetszik, ezüstérmesét – fogadja. A PSV is hibátlan még ebben az idényben, igaz Groningen elleni hazai 0-0-át biztos nem teszik a vitrinbe.

Ha valakinek déja vu-ja támad emiatt a párosítás miatt, az nem véletlen: az előző szezonban a nyolcaddöntő során találkozott a két csapat. Akkor mind a két mérkőzés 0-0-s döntetlent hozott és az Atlético tizenegyespárbaj után jutott tovább. Tekintve, hogy eget rengető változás egyik csapatnál sem történt, most is egy kevés gólos meccsre van kilátás.

Még akkor is, ha az Atlético Madrid hétvégén egy 4-0-s győzelemmel hangolt a Celta Vigo vendégeként a keddi összecsapásra. Ez volt a madridiak első szezonbeli győzelme tétmeccsen.

Tipp: Gólok 1,5 alatt @ 2.65