BL-kedd: A PSV Madridban próbálja meg a lehetetlent


Atlético Madrid1.32  döntetlen5.00  PSV Eindhoven12.00
Gól nélküli döntetlennel ért véget a hollandiai odavágó és ez a végeredmény nyilván az Atlético Madridnak kedvez jobban. Ráadásul a hazai csapat igen jó formában van: az eindhoveni kiruccanás óta négy bajnokit nyertek zsinórban, többek közt a Real Madrid elleni derbit a Bernabeuban (0-1), de például Valenciából is elhozták a három pontot (1-3) két héttel ezelőtt. Múlt hét szombaton pedig hazai pályán intézték el 3-0-ra Deportivo La Corunát. Utóbbi győzelemről Saúl, a hazaiak középpályása (aki amúgy az első gólt jegyezhette) azt nyilatkozta, hogy ebből erőt meríthetnek kedden.

Erre nagy szüksége lesz a hazai együttesnek, hiszen a PSV már bebizonyította, hogy ebben a szezonban komolyan kell velük számolni. Igaz, a BL aktuális kiírásában nem sok babér termett számukra idegenben, de ettől még korántsem fognak rajtuk átgázolni a madridiak, komoly ellenállásra számíthatunk a hollandoktól.

A PSV egyébként a moszkvai és a wolfsburgi mérkőzését is elveszítette a csoportmeccsek alatt, egyedül a Manchester United vendégeként tudott pontot szerezni (0-0). Ugyanakkor egyszer sem „verték agyon” őket és hát elég meglepő lenne egy kiütéses hazai győzelem, inkább egy küzdelmes mérkőzés várható madridi továbbjutással.

Amúgy a PSV hazai pályán ikszelt a hétvégi bajnokiján a világverőnek nem nevezhető Heerenveen ellen. Phillip Cocu edző joggal volt bosszús a meccs után, viszont csapata még így is egy pont előnnyel vezeti a holland bajnokságot. A vendégek keretével kapcsolatos hír még, hogy Gastón Pereiro eltiltás miatt kihagyja majd a madridi találkozót. A húsz éves uruguayi támadó már kilenc gólnál jár a szezonban, bár a BL-ben még nem volt eredményes (az idei kiírásban nagy eséllyel már nem is lesz az).

Tipp: Gólok 2,5 alatt @ 1.87


Manchester City1.54  döntetlen4.40  Dinamo Kijev6.20
A vártnál talán jóval könnyebben győzött a kijevi meccsen 3-1-re a Manchester City. Agüero már negyed óra után vezetéshez juttatta a City-t, majd Silva tovább növelte a különbséget és hiába szépített a hazai csapat a második félidőben, Touré még a 90. percben újra eredményes volt. Egy ekkora előnyt aligha fog elszórakozni a City már csak azért sem, mert a Bajnokok Ligája győzelemre nagyobb esélye van a gárdának, mint a bajnoki címre, az FA Kupát meg ugye pont a BL szereplés oltárán áldozták be a kijevi meccs előtt.

Egyébként a múlt hétvégi bajnokit nem teszik ki a kirakatba Manchester kék felén, ugyanis a kiesés elől menekülő Norwich otthonában hoztak össze egy vérszegény 0-0-t. Az Etihadban azért ennél várhatóan többet nyújt majd a City, ugyanakkor a közelmúltban akadt már két kínos veresége hazai pályán: előbb a Leicestertől kaptak ki 3-1-re, majd a Tottenham is nyert náluk 2-1-re.

A City hazai pályán csak a nála jóval gyengébb csapatoktól nem kap gólt mostanában, úgyhogy egyáltalán nem lehet kizárni egy kijevi gól lehetőségét. Már csak azért sem, mert a Dinamo az összes idegenbeli BL csoportmeccsén betalált, sorrendben a Maccabi Tel Aviv (0-2), Chelsea (2-1) és a Porto (0-2) vendégeként.

Tipp: Mindkét csapat gólt szerez @ 1.78