BL-kedd: Nikolicséknak Madridban kéne helytállnia


Lyon5.70  döntetlen3.85  Juventus1.70
A francia bajnokság középmezőnyében evickél a Lyon, ami pedig a Bajnokok Ligája szereplést illeti, két fordulót követően három ponttal a H csoport harmadik helyén állnak. Az első körben a Dinamo Zagrebet intézték el magabiztosan 3-0-ra, majd aztán a Sevilla vendégként szoros meccsen kikaptak 1-0-ra.

Hazai pályán kifejezetten jó mérlege van a Lyonnak, ebben a szezonban egyedül a Bordeaux tudott velük kibabrálni a Parc Olympique Lyonnais-ban. Ugyanakkor múlt hét pénteken Nizzában szenvedtek 2-0-s vereséget lyoni legények, és a legutóbbi öt tétmeccsükön ez volt a harmadik olyan vereségük, melynek során nem lőttek gólt.

Márpedig a Juventusnak gólt rúgni nem egyszerű. Az elmúlt két BL fordulóban egyszer sem kapitulált a Zebrák védelme. Igaz, Sevillában 0-0-s döntetlent játszott a torinói csapat, de aztán Zágrábban 4-0-ra nyert a Juve. Egy ilyen nagyarányú győzelmet most hiba lenne elvárni tőlük, de hát egy 1-0-s sikerért is három pont jár.

Tipp: Lyon-Juventus 0-1 @ 6.75


Real Madrid1.04  döntetlen21.00  Legia Varsó61.00
Zsinórban négy döntetlen után hengerelt szombat este a Real Madrid. A Betis vendégeként győztek 6-1-re és ez megadhatja az alaphangot a keddi összecsapásra is. A szép győzelem ellenére Zidane úgy nyilatkozott, hogy a Legia ellen is keményen meg kell majd dolgozniuk a sikerért. Kiemelte, hogy égető szükségük van a három pontra és ha a tabellára pillantunk, láthatjuk is mire gondolt pontosan.

A Real Madrid négy pontot szerzett eddig, miután az első fordulóban nagy nehezen legyűrte hazai pályán a Sportingot (2-1), majd a Dortmund otthonában alaposan megizzadt a Királyi Gárda és az utolsó percekben ki is engedte a győzelmet a kezéből (2-2). Ezzel nyitott maradt a csoport, de most nagy lépést tehetnek a továbbjutás felé, ráadásul Cristiano Ronaldo mindössze két gólra van attól, hogy összesen 100 találatnál járjon európai kupameccsen. Ne legyenek hát kétségeink afelől, hogy CR7 mindent megtesz majd annak érdekében, hogy a Bernabeuban ünnepelhesse majd ezt az egyedülálló mérföldkövet.

Bármennyire is szimpatikus számunkra Legia Varsó és Nikolics Nemanja, de sok jóra nem számíthatnak Madridban. Az edzőváltás ellenére a bajnokságban is erősen döcög a varsóiak szekere, múlt hét pénteken a Pogon Szczecin vendégeként kaptak ki 3-2-re. A Bajnokok Ligájában sem termett számukra sok babér: előbb a Dortmund gurított nekik egy hatost, majd a Sporting otthonában szenvedtek 2-0-s vereséget. Ezt elnézve már annak is örülhetnek, ha valahogy sikerülne gólt szerezniük kedd este.

Tipp: Nikolics gól @ 5.60


Sporting Lisszabon3.45  döntetlen3.65  Dortmund2.18
Nyilvánvalóan nem az a Sporting lép majd pályára kedden, mint amelyiket múlt hét csütörtökön láthattunk az MTK pályaavatóján, hanem egy sokkal erősebb gárda. De még így sem a hazai csapat számít esélyesnek ezen a találkozón, melynek egyik oka az, hogy német klubcsapat ellen roppant siralmas a portugálok otthoni mérlege. Konkrétan a legutóbbi 12 alkalommal, amikor német együttest láttak vendégül, csak kétszer tudtak nyerni öt döntetlen és öt vereség mellett. A legsúlyosabb európai kupavereségüket hazai pályán is a germánoknak köszönhetik: 2009 februárjában a Bayern München győzött náluk 5-0-ra.

A Dortmund is gólerős csapat és joggal várhatjuk tőlük, hogy idegenben is betaláljanak. Thomas Tuchel együttese már számtalanszor bizonyította, hogy komolyan kell venni őket az európai porondon. Ez még akkor is így van, ha péntek este hazai pályán a Hertha alaposan kifogott rajtuk és ponttal távozott Dárdai legénysége Dortmundból (1-1).

Tipp: Gól az első negyedórában @ 3.10