BL-kedd: Kezdődnek az utolsó csoportmeccsek


Galatasaray1.60  döntetlen4.20  Astana6.05
A törökök számára már rég elúszott a továbbjutás, de az Európa Ligában még vigasztalódhatnak. Négy ponttal állnak a harmadik helyen, mögöttük van az Astana hárommal. Így aztán a hazaiaknak már egy döntetlen is elég az EL indulás bebiztosításhoz, de hazai környezetben aligha elégednének meg az egy ponttal.

Továbbá az sem igen valószínű, hogy az Astana nyerni tudna Isztambulban. Ugyanis a kazah csapat mindhárom pontját otthon gyűjtötte, idegenben a Benficától és az Atlético Madridtól is simán, rúgott gól nélkül kikapott.

Tipp: Gólok 2,5 felett @ 1.76


Manchester City1.71  döntetlen4.20  Mönchengladbach5.00
Ahogy közeledik az év vége, a Manchester City-nél is egyre gyakrabban esnek be a zavarba ejtő vereségek. Hétvégén például a Stoke vendégeként kaptak ki 2-0-ra, ami egy ilyen jó módú csapattól finoman szólva sem elegáns. De említhetnénk a Liverpool elleni hazai vereséget (1-4) vagy azt, hogy a Juventus otthonában is kikaptak 1-0-ra (bár ez a legkevesebb, Torinóban ki lehet így kapni). Ezek a kudarcok azt jelzik, hogy bármennyire is szeretnék, Manchester kék fele még mindig nem tartozik az európai futball szűk elitjébe. 

Egyébként a BL továbbjutást már nem tudják elszúrni, kilenc ponttal állnak a második helyen, előnyük behozhatatlan az öt pontos Mönchengladbach számára. Ugyanakkor a vendégeknek létkérdés a pontszerzés, ugyanis simán előfordulhat egy olyan forgatókönyv, hogy a három pontos Sevilla valahogy legyőzi otthon az első helyezett, fix továbbjutó Juventust és ebben az esetben, ha nem nyer a ’Gladbach, vagy nem játszik egy olyan ikszet, melynek kedvező a végeredménye, akkor az Európa Ligától is elbúcsúzhat a német csapat.

A pillanatnyi formákat elnézve simán van esély arra, hogy a németek nyernek ma a City vendégeként. Ugyanis a hétvégén 3-1-re verték a Bayern Münchent és ha ettől nem hiszik el, hogy bármire képesek, akkor semmitől.

Tipp: X2 @ 2.28


Real Madrid1.10  döntetlen12.00  Malmö31.00
A tizenhárom pontos Real Madrid is fixen továbbjutott már, bár az első helyük még kétséges az utolsó csoportkör előtt. Mögöttük ugyanis a tíz pontos PSG valószínűleg legyőzi a Donyecket, és ha a Madrid pontot veszít a Malmővel szemben, akkor akár még meg is előzhetik őket a franciák.

Mondjuk a realitás talaján maradva nem sok esély van arra, hogy a svéd kiscsapat akár csak egy pontot is elhozzon a Bernabeuból, de nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy a Malmö az Európa Ligáért hajt. A lelkesedés pedig akár még egy idegenben rúgott gól képében is manifesztálódhat.

Tipp: Mindkét csapat gólt szerez @ 1.98

Eredő odds: 7.95