BL-kedd: Itt az első felvonás


Juventus3.00  döntetlen3.25  Real Madrid2.50
A Sampdoria 1-0-s legyőzésével hétvégén 33. bajnoki címét gyűjtötte be a Juventus – vagy éppen csak a 31.-et, attól függ, hogy milyen „számrendszerben” gondolkodunk. Mindenesetre a bajnoki cím mellett igen szépen mutatna egy BL trófea is, és ugyan a legjobb négy közé jutott csapatok közül talán a Juventus a legkevésbé erős, azért egyáltalán nem szabad alábecsülni a Zebrákat.

A Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában az odavágókon többnyire kevés gól születik. Ez leginkább a csapatok óvatos játékának köszönhető, nem sokan mernek kockáztatni rögtön az első meccsen. A Juventus nagyon jól védekezik, a tavaszi szezonban összesen 14 tétmeccset játszott hazai pályán és hét alkalommal nem találtak be az ellenfelek Buffon hálójába. Ötször kapott 1-1 gólt meccsenként a Juve, és egyedül a Fiorentinának jött össze az a bravúr, hogy kilencven perc alatt kettőt lőjön a Juventusnak hazai pályán – igaz, a liláknak ez kétszer is sikerült (előbb kupameccsen, majd a bajnokságban is).

Plusz, ha megnézzük a Real és a Juve egymás elleni eredményeit – mondjuk a legutóbbi ötöt – akkor láthatjuk, hogy a 2013-as torinói 2-2 már igazi gólzápornak számít. Előtte ugyanis rendre három, vagy maximum két gól született a két csapat egymás elleni mérkőzésein. Ilyenformán egyáltalán nem lenne meglepő, ha kedd este 2,5 gól alatt termelnének a csapatok 1.60.

A Juventus az előző körben úgy ejtette ki a Monacót, hogy mindössze egy gól született az oda-, illetve visszavágón. Egy ilyen forgatókönyv most sem annyira elképzelhetetlen. Mármint egy olyan, hogy például 1-0-ra nyer a Juve otthon (8.50) aztán a Benabeuban majd kibekkelik valahogy.

Ez nem mellesleg majdnem összejött az Atlético Madridnak két héttel ezelőtt: egy 0-0-s döntetlent követően a Real Madrid óriási nehézségek árán tudott nyerni 1-0-ra a Bernabeuban, egy 88. percben születtet Chicharito góllal. Egyébként Benzema sérülése még mindig nem jött rendbe, úgyhogy a mexikói támadó nagy eséllyel újra lehetőséget kap majd és miért ne találna be megint? 4.00

A Real Madrid amúgy óriási versenyfutásban van a Barcelonával a bajnoki címért és a hétvégén, ha nem is simán, de Sevillában tudott nyerni 3-2-re a Királyi Gárda C. Ronaldo három góljával. Valószínűleg maradt még ott, ahonnan ez a tripla jött, így akár CR7 esetleges találatát sem lehet kizárni 2.60.

A párharc esélyese papíron a Real Madrid, de a Juventus van annyira masszív és jól szervezett csapat, hogy ne lehessen ezt egyértelműen kijelenteni.

Tipp: Gólok 2,25 alatt @ 1.78

Eredmény tipp: Juventus-Real Madrid 1-1 @ 6.50