BL-kedd: Esélyesebb hazai csapatok


Barcelona1.53  döntetlen4.20  Atlético Madrid7.50
Maradjunk annyiban, hogy a Barcelona hétvégi veresége hazai pályán több, mint meglepő volt. Főleg, hogy a Real végül tíz emberrel – ha nem is lefocizta – de ledominálta a katalánokat, C. Ronaldóék mintha jobban akarták volna a győzelmet. Akárhogy is, a Barca zsinórban a második tétmeccsén maradt nyeretlen, ami azért nem szokott olyan gyakran előfordulni (előzőleg a Villarreal otthonában ikszeltek a katalánok).

A két csapat nyilvánvalóan igen jól ismeri egymást, ebben a szezonban már kétszer is játszottak bajnoki meccset. Mindkét mérkőzés a Barcelona 2-1-es győzelmét hozta, az Atlético Madrid utoljára 2014 áprilisában tudott nyerni ellenük: akkor ugyanígy a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata között találkozott a két együttes. Egy barcelonai 1-1-et követően hazai pályán 1-0-ra győzött az Atlético és aztán végül a döntőig menetelt.

Most is hasonlóan szoros meccsre van kilátás. Egyfelől ha végignyálazzuk a két együttes egymás elleni eredményeit, láthatjuk, hogy nem sokszor játszanak gólzáporos meccseket. Másrészről meg a pillanatnyi formák is ezt sugallják. Bár a hétvégi bajnoki fordulóban az Atlético egy ötöst vert Betisnek a Vicente Calderón gyepén, de azért ezt az eredményt a helyén kell kezelni.

A Barcelona nagyjából ugyanolyan masszív ellenállásra számíthat az Atlético Madrid részéről, mint amilyet hétvégén a Real Madriddal szemben tapasztalt. A különbség annyi, hogy a Matracosoknál nincsenek akkora klasszis játékosok, akik idegenben eldönthetnének egy ilyen párharcot a saját csapatuk javára, de egy döntetlenre jó esélye van Diego Simeone együttesének. Már csak azért is, mert a védelem bástyája, Godín állítólag fölépült sérüléséből és ma újra ott lehet a pályán.

Tipp: X2 @ 2.70


Bayern München1.19  döntetlen7.75  Benfica18.00
Egy Frankfurt elleni 1-0-s győzelemmel hangolt a Bayern München a Benfica elleni BL meccsre. Hazai pályán talán illett volna valamivel magabiztosabban győzni a kiesőjelölt ellen, de a válogatott szünet utáni első bajnokin inkább az lett volna meglepő, hogy ha a válogatott labdarúgókkal teletűzdelt Bayern frissebben játszik.

Hazai pályán jól megy a bajoroknak, ám azért néha beleszaladnak egy-egy kínos meccsbe. A legutóbbi nem is volt olyan régen: a Mainz tudott náluk 2-1-re nyerni február elején. De hogy ne menjünk olyan messzire a BL-től, a Juventus is alaposan megszorongatta Mülleréket az előző körben és ha Allegri nem cseréli el magát, akkor ma Juve-Benficát láthatnánk…

Akad pár sérült a hazai csapatban, ám olyan erős kerete van a Bayern Münchennek, hogy igazából ennek annyira nem kéne számítania. Mindenestre Benatia, Robben és Boateng biztos nem léphet majd pályára. Egyébként Guardiola a hétfő esti sajtótájékoztatón nem győzött hozsannázni az ellenfélről. Sőt, a katalán edző odáig ment, hogy szerinte a Benfica számít a párharc favoritjának. Pep biztos nem látta az oddsokat…

Az mondjuk igaz, hogy portugálok szédületes mérleggel rendelkeznek: 2016-ban tizennyolc tétmeccset játszottak és egy február közepén elszenvedett vereséget leszámítva (a Porto tudott náluk nyerni 2-1-re) az összes mérkőzésüket megnyerték. Az is elég durva, hogy ebből nyolcat kapott gól nélkül hoztak le és még ha kapitulált is egy-egy meccsen a védelmük, annak maximum egy kapott gól volt az eredménye. Egyébként az előző körben a Zenitet búcsúztatták (otthon 1-0, idegenben 1-2).

Tipp: Mindkét csapat gólt szerez @ 2.28